Tét nélküli mérkőzést játszott az udvarhelyi csapat, amelynél sok volt a hiányzó, de ennek ellenére komolyan megnehezítette a hazaiak dolgát. Jól tartotta magát az SZFC az első félidőben, amelyben azonban
kihagyott egy tizenegyest, és a szünetig hátrányba került.
Kevéssel fordulás után viszont összejött az egyenlítés Mészáros Alpár vezetőedző csapatának, Vékás Barna talált be. A döntetlent nem tudták megtartani a vendégek, a nagybányaiak ugyanis
negyedórával a vége előtt győztes gólt szereztek.
„A fiúk nagyon jól játszottak, nehezen kaptunk ki, sajnos a végén szétesett a csapat. Meglátszott a fáradtság a játékosokon, mivel hétórás út után szinte rögtön pályára is léptek.
– mondta Mészáros Alpár, az SZFC vezetőedzője.
Az SZFC remek tavaszi szezon után 38 ponttal a tizedik helyen fejezte be a bajnokságot, tizenegy győzelmet, öt döntetlent és tizennégy vereséget összesített.
Labdarúgó 3. Liga, 5-ös csoport, 30., utolsó forduló:
Nagybányai Minaur–Székelyudvarhelyi FC 2–1 (1–0),
gólszerzők: Lupu (36.), Giurgiu (77.), illetve Vékás (52.).
SZFC: Somogyi – Marucza, Stăncuțu, Lakatos, Crișan, Popescu, Bálint, Tankó, Csifó, Dinu, Vékás. Csereként beállt: Trăistar, Jakab, Csíki, Miklós.
Pénteken 18 órától:
Besztercei Gloria–Radnóti SK,
Tordai Arieșul–Lénárdfalvi SK,
Kolozsvári Sănătatea–Medgyesi Gaz Metan II.
Szombaton 18 órától:
FK Csíkszereda–Dési Unirea,
Szászrégeni Avântul–Szászhermányi FC,
Barcarozsnyói Olimpic–Tasnádi Unirea.
Már lejátszották:
Marosvásárhelyi MSE–Kolozsvári CFR II. 2–1 (2–1).
Labdarúgó 3. Liga, 5-ös csoport
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | FK Csíkszereda | 30 | 22 | 5 | 3 | 80–18 | 71 |
| 2. | Lénárdfalva | 30 | 20 | 3 | 7 | 85–34 | 63 |
| 3. | Nagybányai Minaur | 30 | 16 | 9 | 5 | 46–22 | 57 |
| 4. | Barcarozsnyói Olimpic Cetate | 30 | 17 | 4 | 9 | 39–30 | 55 |
| 5. | Kolozsvári Sănătatea | 30 | 16 | 5 | 9 | 52–32 | 53 |
| 6. | Szászrégeni Avântul | 30 | 15 | 7 | 8 | 46–31 | 52 |
| 7. | Tordai Arieșul Sticla | 30 | 14 | 8 | 8 | 50–35 | 50 |
| 8. | Kolozsvári CFR II. | 30 | 13 | 7 | 10 | 62–46 | 46 |
| 9. | Besztercei Unu Fotbal Gloria | 30 | 12 | 7 | 11 | 46–44 | 43 |
| 10. | Székelyudvarhelyi FC | 30 | 11 | 5 | 14 | 41–40 | 38 |
| 11. | Dési Unirea | 30 | 9 | 9 | 12 | 42–41 | 36 |
| 12. | Szászhermányi FC | 30 | 9 | 8 | 13 | 42–43 | 35 |
| 13. | Tasnádi Unirea | 30 | 8 | 6 | 16 | 47–67 | 30 |
| 14. | Marosvásárhelyi MSE | 30 | 6 | 4 | 20 | 26–86 | 22 |
| 15. | Medgyesi Gaz Metan II. | 30 | 3 | 3 | 24 | 26–81 | 12 |
| 16. | Radnóti SK | 30 | 3 | 2 | 25 | 34–114 | 11 |
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!