A Sepsi OSK tavaly szeptemberben köszönt el Bernd Storcktól, miután négy egymást követő vereséget szenvedett el a Szuperligában. A döntés fájdalmas volt, ám az idő nem igazolta egyik fél számításait sem: a háromszéki klub az idény végén búcsúzott az élvonaltól, a tréner karrierje pedig azóta is lefelé ível.
Februárban tűnt fel újra a pályán, amikor a belga élvonalbeli Kortrijk csábította a kispadra. Sokáig azonban ott sem maradt: alig három hónappal később, május 12-én menesztették, tíz mérkőzés után. A történet itt fordult drámaivá. Még aznap, miközben hazafelé tartott, csörgött a telefonja: a Cercle Bruges ügyvezető igazgatója, Klaas Reynaert hívta, hogy lenne számára egy újabb esély.
A német tréner visszafordult, és néhány órán belül újabb szerződést írt alá. A klubnál nem volt ismeretlen: 2020-ban már megmentette őket a kieséstől, a szurkolók pedig most is Messiásként fogadták.
Ezúttal sem okozott csalódást: a Patro Eisden elleni osztályozón magabiztosan nyert a csapat – előbb 3–1-re, majd 5–1-re –, így bebiztosította helyét az élvonalban.
Storck négy hét szabadságot adott játékosainak, ő maga pedig már az új idényre készült volna.
Ám a belga futballban néha a sikerek sem érnek sokat. Miután a klubvezetés menesztette a technikai igazgatót, új szakmai koncepciót dolgoztak ki – és ebbe Bernd Storck már nem fért bele. Két győztes meccs után és a bennmaradás kiharcolása ellenére is lapátra tették. Helyét a szintén német, török származású Onur Cinel vette át, aki korábban a Red Bull Salzburgnál dolgozott, többek közt ideiglenes vezetőedzőként.
A labdarúgó Szuperliga 14. fordulójában pénteken délután a Petrolul Ploiești látogat Csíkszeredába. Ilyés Róbert vezetőedző és játékosai a mérkőzést megelőzően a sűrű programról és a rájuk váró újabb hazai kihívásról beszéltek.
A finn Markus Juurikkala első alkalommal vezeti a romániai férfi jégkorong-válogatottat: november elején Otopeni-ben edzőtáboroznak, majd Litvániában jégre is lépnek a Nemzetek Európai Kupája első fordulójában.
Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.
A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.
Ma több nepáli, Srí Lanka-i és indiai él Szeben megyében, mint ahányan az őshonos német közösség tagjai maradtak – derül ki a legfrissebb hivatalos adatokból.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!