A magyar bajnok a rájátszásban is pályára lépett, ahol a bolgár Ludogorecet búcsúztatta, a portugál gárda ellenben egyből a legjobb tizenhat közé jutott, miután a hatodik helyen végzett a főtáblán.
A csütörtök esti budapesti találkozón bátran kezdett a Ferencváros, meg is voltak a lehetőségei, de a nagyobb helyzetek a kisebb mezőnyfölényben játszó Braga előtt adódtak, Gróf Dávidnak többször is védenie kellett. Aztán a 32. percben kihasználták a vendég védelem megingását a zöld-fehérek és Kanichowsky góljával vezetést szereztek, ezzel előnyben voltak a szünetben.
A folytatásban a portugálok hiába birtokolták újra többet a labdát, a támadásaik erőtlenek voltak, így sokáig nem változott az eredmény. A hazaiak ritkábban jutottak el az ellenfél kapujáig, majd a 69. percben egy gyorsan végigvitt akciót követően Joseph találatával már kettővel vezettek. A végéig a Ferencváros magabiztosan őrizte meg az előnyét, és teljesen megérdemelten győzött.
Robbie Keane együttese nagy lépést tett a továbbjutás felé, az idegenbeli visszavágót kevesebb mint egy hét múlva, szerdán 17.30-tól rendezik.
Labdarúgó Európa Liga, nyolcaddöntő, első mérkőzés:
Ferencváros–Braga 2–0 (1–0).
Gólszerzők: Kanichowsky (32.), Joseph (69.).
Bejelentette első nyári igazolását a Sepsi OSK: a háromszéki klub egy évre szóló szerződést kötött Bogdan Vătăjeluval. A rutinos balhátvéd jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal érkezik Sepsiszentgyörgyre.
A Román Labdarúgó-szövetség elkészítette a Szuperliga 2025–2026-os idényének összegzését. A jelentésből kiderül, hogy az FK Csíkszereda jelentős pénzbírságot kapott az 5+6-os szabály miatt, ugyanakkor több gazdasági mutatóban is az élmezőnybe került.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!