A nyárádtői városi stadionban rendezték meg szombaton a Maros megyei kupasorozat fináléját, amelyben a 4. Liga felsőházi rájátszásának elitcsoportjában második, a megyeszékhely közeli települések közös csapata, valamint a harmadik mezőségiek csaptak össze.
Marosszentkirály-Náznánfalva hiába vezetett egy góllal az első félidőt követően, mivel a folytatásban Mezőpagocsa kiegyenlített, így következett a hosszabbítás. A kétszer tizenöt perc alatt mindkét fél betalált még egyszer, de nem jutottak dűlőre, ezzel büntetőpárbajban dőlt el a győztes kiléte. Itt a mezőpagocsai együttes játékosai voltak pontosabbak, akik végül 6–4-re nyertek, és a magasba emelték a trófeát.
Mezőpagocsa bravúros sikert ért el és ennek köszönhetően indulhat a Román Kupa regionális szakaszában, míg Marosszentkirály-Náznánfalva mindkét szezon végi célkitűzését elbukta, hiszen a bajnokság utolsó fordulójában is lemaradt az aranyéremről, miután kikapott a címvédő Radnóti SK-tól.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!