Hirdetés

Európa Liga: tavalyi bravúrját ismételné meg a Kolozsvári CFR

Idegenben játssza első csoportmeccsét a kolozsvári csapat
Fotó: Mircea Rosca/EPA/Agerpres

2020. október 22., 09:49

A Kolozsvári CFR a CSZKA Szófia vendégeként lép pályára a labdarúgó Európa Liga A csoportjának nyitófordulójában. A kolozsváriak tavalyhoz hasonlóan idén is a továbbjutást célozzák meg a négyesben, amelyben még az AS Roma és a Young Boys található.

2020. október 22., 09:49

A hazai bajnoki címvédő a csoportban utolsó eséllyel induló ellenféllel szemben kezdi meg menetelését a második számú európai kupasorozat főtábláján. A CSZKA Szófiát azonban egyáltalán nem szabad leírni, hiszen a selejtezőben két olyan csapatot is búcsúztatott, a BATE Boriszovot és a Baselt, amelyek évről évre valamelyik sorozat csoportkörében szoktak szerepelni.

Hirdetés

Az előző szezonban ezüstérmes CSZKA azonban gyenge formában van a bolgár bajnokságban,

legutóbbi öt meccséből egyiket sem tudta megnyerni, emiatt lecsúszott a negyedik helyre, és ötpontos hátrányba került az éllovas mögött.

Hasonló helyzetben van a Kolozsvári CFR is a román pontvadászatban, Dan Petrescu együttese már háromszor botlott, múlt hét végén pedig sokáig szenvedett, de végül 2–1-re legyőzte az FC Botoșani-t. Így is hat pont maradt a hátránya az éllovas, eddig minden meccsét megnyert U Craiovával szemben.

Kapcsolódó

A csütörtökön 19.55-kor kezdődő mérkőzésen a bolgárok számíthatnak szurkolóik támogatására, a szófiai klub ugyanis majdnem az összes lehetséges belépőt eladta, így a Vaszil Levszki Nemzeti Stadionban nagyjából 12 ezer néző foglalhat helyet a lelátókon, ami – az európai szövetség előírásának megfelelően – az aréna befogadóképességének 30 százalékát jelenti. A találkozót mindhárom romániai sportcsatorna élőben közvetíti.

A kolozsvári együttes az előző EL-szezonban bravúros meneteléssel harcolta ki a továbbjutást a csoportkörből: nagy meglepetésre a második helyen végzett a Celtic mögött, megelőzve a nagy esélyes Laziót és a Rennes-t is.

Az idei csoportban valamivel kedvezőbb ellenfelekkel került össze, a favorit AS Román kívül a svájci Young Boys és a CSZKA ellen mindenképpen megvan az esélye ismét továbbjutni az egyenes kieséses szakaszba.

A Kolozsvári CFR kerete:
Kapusok: Cristian Bălgrădean, Grzegorz Sandomierski. 
Hátvédek: Andrei Burcă, Cristian Manea, Denis Ciobotariu, Iasmin Latovlevici, Mateo Susic, Mario Camora, Paulo Vinícius, Mike Cestor.
Középpályások: Damjan Djokovic, Adrian Păun, Ciprian Deac, Michael Pereira, Ovidiu Hoban, Alexandru Chipciu.
Támadók: Mário Rondón, Billel Omrani, Gabriel Debeljuh, Jakub Vojtus, Nicolae Carnat.
Edző: Dan Petrescu.

 

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ez is érdekelheti

Búcsúzott az ETO, a CFR és a DVSC is

Nem sikerült a bravúr a Konferencia Liga selejtezőjében szereplő magyar és román csapatoknak: a Debreceni VSC, az ETO FC és a Kolozsvári CFR is kiesett, így számukra véget ért a nemzetközi kupaszereplés.

Biztosan lesz magyar és román csapat is ősszel az európai kupákban

A Ferencvárosi TC döntetlent játszott a Górnik Zabrze otthonában, míg az Universitatea Craiova hátrányból fordítva nyert a Kuopio ellen, így mindkét együttes továbbjutott az Európa Liga selejtezőjének rájátszásába.

Nagy pofonba szaladt belé a Kolozsvári CFR, kikapott a Győr és a Loki is

Súlyos vereséget szenvedett hazai pályán a Kolozsvári CFR a Konferencia Liga selejtezőjének harmadik fordulójában. A magyar színeket képviselő Győr és a Debrecen is hátrányból várja a visszavágót.

Idegenben vezetett, a pihenő után visszavett az U Craiova az EL-selejtezőn

Döntetlennel zárult az Universitatea Craiova finnországi vendégjátéka az Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójában. A román bajnok vezetett a KuPS Kuopio otthonában, a továbbjutó a jövő heti visszavágón dől el.

Két FK-játékos kapott meghívót a válogatottba

Az FK Csíkszereda két labdarúgója is helyet kapott a romániai U19-es női válogatott keretében, amely augusztus 7. és 15. között edzőtáborozik és két felkészülési mérkőzést játszik Moldovával.

Corbu góljától hangos a román és a magyar sajtó, válogatott meghívót sürgetnek

Győztes gólt szerzett, a mérkőzés legjobbjának választották, teljesítményével pedig a román sportsajtó figyelmét is felkeltette Marius Corbu. Több szaklap szerint a Székelyföld Labdarúgó Akadémia neveltje már megérdemelné a román válogatott meghívóját.

Corbu bombagólja döntött, előnyből várja a visszavágót a Ferencváros

Egygólos előnyt szerzett a Ferencváros a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójában. A magyar bajnok szerdán este hazai pályán Marius Corbu kiváló találatával 1–0-ra legyőzte a lengyel Górnik Zabrze együttesét.

BL-, EL- és EKL-meccseket is vezetnek a romániai játékvezetők

Öt román játékvezetői brigád kapott megbízást az UEFA-tól a Bajnokok Ligája, az Európa Liga és a Konferencia Liga selejtezőinek harmadik fordulójára.

Öt pont hátrányból lett első – így élték meg győzteseink a Székely Sport tippversenyét

A végletekig kiélezett hajrá döntött a Székely Sport labdarúgó-világbajnoki tippversenyében: Csatlós Tibor az utolsó négy mérkőzésen ledolgozta ötpontos hátrányát, és megszerezte az első helyet.

A BL-selejtezőben kapott megbízást Kovács István

Újabb nemzetközi küldetést kapott Kovács István, a nagykárolyi bíró vezeti a Bodø/Glimt és az Union Saint-Gilloise közötti Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóját.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!