Hirdetés

Megerősítette dobogós helyét a Vasas Femina

Magabiztos játékkal tartotta otthon a három pontot az udvarhelyi csapat
Fotó: Veres Nándor

2018. március 11., 14:51

Győzelemmel kezdte a női labdarúgó 1. Liga tavaszi hadjáratát a Székelyudvarhelyi Vasas Femina, vasárnap délben 4–0-ra verte a középmezőnyben található Universitatea Alexandria együttesét.

2018. március 11., 14:51

A műgyepes pályán megrendezett mérkőzésen Székely János edző tanítványai diktálták az iramot, a vendégek nem tudtak komoly helyzetet kialakítani.

A télen igazolt Carolina Țabur szerezte meg a vezetést a hazaiaknak, aki Geréd Erika indítása után a hosszú sarokba gurította a labdát. A szünetig több gól nem esett, ám egy pillanatig sem volt veszélyben a hazai előny.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Hirdetés

Térfélcsere után is a hazaiak diktálták az iramot, Benő Krisztina 18 méterről eleresztett lapos lövésével már 2–0-ra vezetett a Vasas Femina. A középkezdést követően pedig eldőlt a három pont sorsa, gyorsan szöglethez jutott a házigazda, Geréd Erika pedig egy szép fejessel 3–0-ra módosította az állást.

A mérkőzés végeredményét a csereként pályára lépett Mitri Rita állította be.

Nagy meglepetésre a második helyezett Temesvári CFR hazai pályán kikapott a fordulóig sereghajtó Kisbecskerekei Fortunától, így előnye három pontra csökkent a harmadik Vasas Feminával szemben.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

„Látszott a játékunkon a meccshiány, így az eredmény és a három pont volt számunkra a legfontosabb. Nem számítottunk arra, hogy Temesvár is besegít a második helyért folytatott harcban. Erőnlétileg jók voltunk, a két középvédő poszton pedig fiatal játékosok szerepeltek, akik nagyon ügyesen látták el a feladatukat” – mondta László Béla, a Vasas Femina edzője.

A lányok legközelebb március 17-én a Román Kupa nyolcaddöntőjében a Bákói Măgura vendégei lesznek. Bajnoki mérkőzést legközelebb április 16-án rendeznek a Vasas Femina számára, a Borgóprundi Heniu látogat Udvarhelyre.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Női labdarúgó 1. Liga, 10. forduló, vasárnap 11 órától:
Székelyudvarhelyi Vasas Femina–Universitatea Alexandria 4–0 (1–0),
gólszerzők: Carolina Țabur (24.), Benő Krisztina (60.), Geréd Erika (61.), Mitri Rita (79.).
Vasas Femina: Kajtár Linda – Péter Kata, Kis Anita, Szász Brigitta, Krall Tímea, Benő Krisztina, Geréd Erika, Anamaria Vlădulescu, Mădălina Marinescu, Carolina Țabur és Margarita Panova. Játszott még: Dávid Márta, Mitri Rita, Kecseti Hajnal.

További eredmények:
Temesvári CFR–Kisbecskereki Fortuna 1–2 (0–1)
CS Real Craiova–Borgóprundi Heniu 0–3 (0–2)
Bukaresti Fair Play–Kolozsvári Olimpia 0–6 (0–4)
CSȘ Târgoviște–Marosvásárhelyi ASA 3–0 (játék nélkül, az ASA csődbe ment, a csapat megszűnt).

Női labdarúgó 1. Liga
M GY D V GK P
1. Kolozsvári Olimpia 18 18 0 0 109–7 54
2. Székelyudvarhelyi Vasas Femina 18 12 3 3 64–23 39
3. Temesvári CFR 18 11 1 6 54–47 34
4. Universitatea Alexandria 18 6 7 5 37–25 25
5. Bukaresti Fair Play 18 7 3 8 51–50 24
6. CSȘ Târgoviște 18 5 5 8 41–52 20
7. Borgóprundi Heniu 18 5 5 8 25–40 20
8. Kisbecskereki Fortuna 18 6 2 10 33–67 20
9. Marosvásárhelyi ASA 18 3 3 12 16–44 12
10. Real Craiova 18 2 1 15 12–87 7

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Ez is érdekelheti

Gól nélkül zárta a bulgáriai edzőtábort a Sepsi OSK

Két felkészülési mérkőzéssel fejezte be bulgáriai edzőtáborát a Sepsi OSK. Ovidiu Burcă együttese pénteken a Slavia Sofia és az FK Hebar ellen is pályára lépett, ám egyik találkozón sem sikerült betalálnia.

A főtáblára jutásért küzdenek a székelyföldi focicsapatok a kupában

Jövő héten rajtol a labdarúgó Román Kupa 2026–2027-es kiírásának regionális szakasza. A megyei kupagyőztesek hét régióban, háromcsapatos csoportokban küzdenek meg a főtáblára jutásért.

Papírforma eredményekre és látványos meccsekre számít a sepsiszentgyörgyi bunyós

A labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjének hajrájához érkeztünk, péntek este és szombat hajnalban újabb három mérkőzést rendeznek. Ezúttal Toró Ákost, a sepsiszentgyörgyi bunyóst kértük fel, hogy tippelje meg a párharcok végkimenetelét.

Valentin Suciu már pihent eleget, új kihívásra vágyik

Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.

Korábbi csapatához igazolt Bara Levente

A Szatmárnémeti Olimpia VSK csapatánál folytatja a székelyudvarhelyi középpályás. Bara Levente három év után újra a klub színeiben játszik.

Elképesztő hajrában győztek a portugálok, igazolták a papírformát a svájciak

A párharcok favoritjai harcolták ki a továbbjutást a labdarúgó-világbajnokság péntek hajnali és reggeli tizenhatoddöntőjében. Portugália hátrányból fordítva múlta felül Horvátországot, míg Svájc két góllal nyert Algéria ellen.

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Spanyol továbbjutást tippel a legsikeresebb székelyföldi biatlonedző

Újabb összecsapások következnek a labdarúgó-világbajnokságon, a csapatok a legjobb tizenhat közé jutásért küzdenek. A Székely Sport tippjátékában ezúttal Márton Simon biatlonszakedző osztotta meg várakozásait, aki a favoritok sikerére számít.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!