Hirdetés

Megegyeztek, Mircea Lucescu irányítja a román futballválogatottat

Mircea Lucescu
Fotó: Tiago Petinga/EPA/Agerpres

A legendás vezetőedző, Mircea Lucescu elfogadta a szövetség ajánlatát, ő lesz a román labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya – állítja egybehangzóan a fővárosi sportsajtó.

2024. augusztus 05., 16:49

Miután a nyári németországi Európa-bajnokságon Romániát a nyolcaddöntőbe vezető Edward Iordănescu nem hosszabbította meg szerződését, a Román Labdarúgó-szövetség új szakvezetőt kellett kinevezzen a válogatott élére. Az első számú opció Gheorghe Hagi volt, aki viszont továbbra is a Konstancai Farulra akar összpontosítani, így elutasította a felkérést.

Hirdetés

Az FRF technikai bizottságának második javaslata Mircea Lucescu volt, a legendás vezetőedző hétfőn közel négy órás tárgyalás után mindenben megegyezett Răzvan Burleanu elnökkel, és átveszi a román nemzeti együttes irányítását – számolt be róla a Gsp.ro portál, amely szerint hamarosan hivatalosan is bejelentik a kinevezését.

Mircea Lucescu közel négy évtized után tér vissza a román válogatott kispadjára, hiszen 1981 és 1986 között öt évig vezette a trikolórokat.

Ez idő alatt nagy bravúrt ért el, amikor Románia történelmének legnehezebb selejtezős csoportját megnyerve – Olaszország, Csehszlovákia, Svédország és Ciprus előtt végzett – kijutott az 1984-es Európa-bajnokságra, amelyet akkoriban mindössze nyolc együttes részvételével rendeztek meg.

Korábban még egyetlen válogatottat irányított, 2017 augusztusa és 2019 februárja között Törökország szövetségi kapitányaként tevékenykedett, de a megbízatása kudarcnak bizonyult.

A 79 éves Lucescu utolsó csapata a Dinamo Kijev volt, amellyel három trófeát nyert, majd 2023 novemberében távozott egészségügyi problémái miatt. A legsikeresebb időszakát viszont a másik ukrán topcsapat, a Sahtar Donyecknél töltötte, ahol 2004 és 2016 között összesen 21 belföldi serleget szerzett, valamint elhódította az UEFA Kupát is a klubbal.

Edzői pályafutása során összesen 36 trófeát gyűjtött, ezzel a harmadik helyen áll az örökranglistán Alex Ferguson (49) és Pep Guardiola (38) mögött.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”

Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.

Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ez is érdekelheti

Búcsúzott az ETO, a CFR és a DVSC is

Nem sikerült a bravúr a Konferencia Liga selejtezőjében szereplő magyar és román csapatoknak: a Debreceni VSC, az ETO FC és a Kolozsvári CFR is kiesett, így számukra véget ért a nemzetközi kupaszereplés.

Biztosan lesz magyar és román csapat is ősszel az európai kupákban

A Ferencvárosi TC döntetlent játszott a Górnik Zabrze otthonában, míg az Universitatea Craiova hátrányból fordítva nyert a Kuopio ellen, így mindkét együttes továbbjutott az Európa Liga selejtezőjének rájátszásába.

Nagy pofonba szaladt belé a Kolozsvári CFR, kikapott a Győr és a Loki is

Súlyos vereséget szenvedett hazai pályán a Kolozsvári CFR a Konferencia Liga selejtezőjének harmadik fordulójában. A magyar színeket képviselő Győr és a Debrecen is hátrányból várja a visszavágót.

Idegenben vezetett, a pihenő után visszavett az U Craiova az EL-selejtezőn

Döntetlennel zárult az Universitatea Craiova finnországi vendégjátéka az Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójában. A román bajnok vezetett a KuPS Kuopio otthonában, a továbbjutó a jövő heti visszavágón dől el.

Két FK-játékos kapott meghívót a válogatottba

Az FK Csíkszereda két labdarúgója is helyet kapott a romániai U19-es női válogatott keretében, amely augusztus 7. és 15. között edzőtáborozik és két felkészülési mérkőzést játszik Moldovával.

Corbu góljától hangos a román és a magyar sajtó, válogatott meghívót sürgetnek

Győztes gólt szerzett, a mérkőzés legjobbjának választották, teljesítményével pedig a román sportsajtó figyelmét is felkeltette Marius Corbu. Több szaklap szerint a Székelyföld Labdarúgó Akadémia neveltje már megérdemelné a román válogatott meghívóját.

Corbu bombagólja döntött, előnyből várja a visszavágót a Ferencváros

Egygólos előnyt szerzett a Ferencváros a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójában. A magyar bajnok szerdán este hazai pályán Marius Corbu kiváló találatával 1–0-ra legyőzte a lengyel Górnik Zabrze együttesét.

BL-, EL- és EKL-meccseket is vezetnek a romániai játékvezetők

Öt román játékvezetői brigád kapott megbízást az UEFA-tól a Bajnokok Ligája, az Európa Liga és a Konferencia Liga selejtezőinek harmadik fordulójára.

Öt pont hátrányból lett első – így élték meg győzteseink a Székely Sport tippversenyét

A végletekig kiélezett hajrá döntött a Székely Sport labdarúgó-világbajnoki tippversenyében: Csatlós Tibor az utolsó négy mérkőzésen ledolgozta ötpontos hátrányát, és megszerezte az első helyet.

A BL-selejtezőben kapott megbízást Kovács István

Újabb nemzetközi küldetést kapott Kovács István, a nagykárolyi bíró vezeti a Bodø/Glimt és az Union Saint-Gilloise közötti Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóját.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!