Hirdetés

Még vannak veretlen csapatok az Udvarhely körzeti focibajnokságban

Parajd simán nyert a Homoródalmás ellen az Udvarhely körzeti legutóbbi játéknapján
Fotó: Csató Andrea

2025. szeptember 23., 14:50

A negyedik játéknapot rendezték az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban. Mindkét csoportban van olyan együttes, amelyeknek százszázalékos még a mutatója, vagy még nem találtak legyőzőre.

2025. szeptember 23., 14:50

Két kiemelt mérkőzés volt az 5. Ligában, Parajdra a Homoródalmás látogatott, az eddig még veretlen együttesek csaptak össze, míg Varságra a címvédő Lövéte utazott.

Hirdetés

Parajdon remek körülmények, jól előkészített játéktér fogadta az együtteseket – az egyetlen megjegyzendő pont a kapufák szürkés színe volt, a szabályok szerint fehérnek kellene lennie –, szép számú közönség előtt indult a meccs. Az első húsz perc kiegyensúlyozott volt, az almásiak előtt volt nagy gólszerzési lehetőség, aztán a hazaiak szerezték meg a vezetést, vették át az irányítást, értékesítették a ziccereket, viszonylag simán, megérdemelten nyerték meg a sportszerű találkozót.

•  Fotó: Csató Andrea

Fotó: Csató Andrea

A varságiak egy szögletből szerzett góllal vezettek a bajnokkal szemben. Iramos, jó meccset játszott a két fél, a második felét a találkozónak a Lövéte irányította, büntetőből egyenlítettek, a legvégén megvolt az esélyük a győzelem megszerzésére is, de összességében igazságos döntetlen született.

Kapcsolódó

Igazán felemelő esemény volt Szentábrahámon, ahol egyben a csapat alapítóját, támogatóját és játékosát is, a többiek felköszönték, illetve pályára is lépett a bajnokin az éppen az ötvenedik születésnapját ünneplő Pál László.

•  Fotó: Csató Andrea

Fotó: Csató Andrea

Ami a 6. Ligát illeti, itt Zetelaka II. megtartotta százszázalékos mutatóját. Többen úgy gondolják, hogy ez azért is lehetséges, mert fiókcsapatról lévén szó, a felsőbb ligában játszó labdarúgók is pályára lépnek itt. Ez téves, a körzetiben szereplők mind fiatalok, nincs átjárás a két együttes között.

Alsósófalva is megnyerte az első négy meccsét, így ott van a tabella élén, Csekefalva pedig a harmadik a csoportban, amelyik még veretlen.

•  Fotó: Csató Andrea

Fotó: Csató Andrea

A Homoród-menti derbi ezúttal döntetlennel zárult, az előző években ez többnyire a Szentpál sikerét hozta Szentpéterrel szemben.

Labdarúgó Udvarhely körzeti, 4. forduló

5. Liga

Szentlélek–Farcád 3–0 (2–0).
Gólszerzők: Miklós Levente (15., 21.), Fancsali Márk (90.).

Szentábrahám–Farkaslaka 4–1 (3–1).
Gólszerzők: Szőcs Attila (14.), Gálfi Artúr (32.), Boda Krisztián (35., 89.), illetve Szász Roland (23.).

Máréfalva–Oklánd 4–1 (1–0).
Gólszerzők: Tófalvi Tihamér (3.), Kolozsi Hunor (65.), Süketes Csaba (74.), Zoltán Ferenc (79.), illetve Csiki Miklós (50.).

Pa­rajd–Ho­moródalmás 6–1 (2–0).
Gólszerzők: Ráduly Sándor Attila (19., 28., 50., 56.), Ungvári Bence (59., 80.), illetve Molnár Milán (76.).

Szé­kely­var­ság–Lövéte 1–1 (1–0).
Gólszerzők: Berkeczi Ervin (40.), illetve Molnár Ottó (77.).
Kiállítva: Tifán Bernát (76., Varság).

Malomfalva szabadnapos volt.

5. Liga, Udvarhelyszék, 2025–2026-os szezon

6. Liga

Zetelaka II.–Kápolnásfalu 6–1 (3–0).
Gólszerzők: Bíró Tamás (7., 31.), Vincze Róbert (13., 51.), Karsai Ádám András (46., 67.), illetve Majláth Szabolcs (71.).

Ho­mo­ródszentpál–Ho­mo­ród­szent­péter 2–2 (0–0).
Gólszerzők: Egyed Csongor (51., 78.), illetve Bölönyi László (58.), Nágó Domokos (90+4.).

Al­só­só­fal­va–Bo­gárfalva 4–0 (3–0).
Gólszerzők: Kovács Levente (7.), Cseke Lóránt (28., 36.). Kalányos Márk (74.).

Bögöz–Si­ménfalva 1–4 (1–2).
Gólszerzők: Forgaci Zsolt (24.), illetve Kiss Albert (19., 75.), Lakatos Szabolcs (15., 78.).
Kiállítva: Andrási László (76., Bögöz).

Csekefalva–Ko­rond 3–0 (0–0).
Gólszerzők: Kiss Norbert Tihamér (55., 82.), Zsidó-Orbán Roland (69.).

Kobátfalva–Etéd 4–1 (3–0).
Gólszerzők: Boros Zoltán (18.), Domokos Norbert (28., 84.), Varga Róbert (41.), illetve Máthé Áron (24.).

Gagy–Nagygalambfalva 3–1 (3–0).
Gólszerzők: Jakabfi Barna Zoltán (21.), Csapai Róbert (36., 45.), illetve Székely Imre (64.).

6. Liga, Udvarhelyszék, 2025–2026-os szezon

•  Fotó: Csató Andrea

Fotó: Csató Andrea

•  Fotó: Csató Andrea

Fotó: Csató Andrea

•  Fotó: Csató Andrea

Fotó: Csató Andrea

•  Fotó: Csató Andrea

Fotó: Csató Andrea

•  Fotó: Csató Andrea

Fotó: Csató Andrea

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Durva döntéseket kell hoznunk – Ilyés Róbert kifakadt a megalázó vereség után

Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.

Tornagyőztes lett Kanadában a székelyföldi U16-os hokicsapat

Rangos nemzetközi megmérettetést nyert Kanadában a Székelyföldi Jégkorong Akadémia U16-os elitképzéses együttese. Az erdélyi fiatalok veretlenül végeztek az első helyen.

Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

`
Krónika

A romániai fogyasztónak tényleg csak „takarmánygyümölcs” jut?

Miért ízetlen a mangó, savanyú a narancs és apró a citrom a romániai boltokban? Miközben az európai uniós szabályok elvben valamennyi tagállamban azonosak, a polcokra kerülő gyümölcsök minősége mégis élesen eltér a keleti és a nyugati tagállamokban.

Krónika

Beomlott egy luxusszálloda beltéri medencéje fölötti mennyezet, búvárokat is bevetnek (Frissítve)

Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Ez is érdekelheti

Beteltek a helyek, elmarad a címvédés az Udvarhelyi körzeti teremtornán

Összejött a maximális létszám: 16 együttes jelentkezését fogadták el, ők versengenek a trófeáért. Az biztos, hogy a bajnok nem védheti meg címét.

Bepótolták az elnapolt meccset, kitűzték a teremtorna időpontját az Udvarhely körzeti focibajnokságban

Pont került az őszi idényre az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban. A téli szünetben a nagypályások a terembe vonulnak.

Pontegyenlőség az Udvarhely körzeti 6. Liga élén, a gólkülönbség döntötte el az őszi bajnokot

Az utolsó játéknap mérkőzéseit tudta le a mezőny az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság 6. Ligájában. Az élen állók nem botlottak, így ketten pontegyenlőséggel mennek a téli szünetre.

Az Alsósófalva hozta az élen állók rangadóját

A Zetelaka II. fiatalos lendülete nem volt elégséges az alsósófalviak tapasztaltabb játéka ellen, így utóbbiak megőrizték a veretlenségüket az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság 6. Ligájában. Etéd elkönyvelte első győzelmét.

A címvédő kikapott az Udvarhely körzeti sereghajtójától, a Parajd az őszi bajnok

Mind az 5., mind pedig a 6. Ligában születtek meglepetések a 11. forduló találkozóin az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban. Előbbi letudta az odavágókat, az utóbbi mezőnyének még két játéknapja hátra van.

Fordított a Fiság, felzárkózott a Csík körzeti élmezőnyéhez

Véget ért az őszi szezon a labdarúgó 5. és 6. Liga csíkszéki csoportjaiban, ahol a Szépvíz és a Csíklázárfalva vezeti a rangsorokat. A bajnokság tavasszal folytatódik, idén azonban még kupamérkőzést játszanak a csapatok.

Parajd újból az élre állt, fordításokban nem volt hiány az Udvarhely körzeti focibajnokságban

A tizedik játéknapot tudta le a mezőny az Udvarhely labdarúgó-bajnokságban. Az 5. Ligában a Parajd tett egy lépést, hogy megnyerje az őszi idényt, a 6. Ligában több mérkőzésen is megfordították az állást a hátrányban lévő együttesek.

Őszi bajnok a Szépvíz, megállíthatatlan a Mohos a Csík körzetiben

A Szépvízi MÜ hatgólos diadallal biztosította be az őszi bajnoki címet a labdarúgó 5. Liga csíkszéki csoportjában, míg a 6. Ligában a veretlen Lázárfalvi Mohos tartja előnyét a tabella élén.

Ennyi idő kellett, hogy összerázódjanak az Udvarhely körzeti csapatai

A kilencedik játéknapot tudta le a mezőny az udvarhelyszéki focibajnokság az 5. és a 6. Ligában. Előbbieknél körvonalazódik, kik harcolnak a bajnoki címért, utóbbiaknál sok döntetlen született.

Több együttes mesterhármassal nyert, egyik csapat nem tudott megjelenni a körzeti ligákban

Hazai és idegenbeli győzelmek, döntetlenek egyaránt születtek a labdarúgó 5. és 6. Liga csíkszéki csoportjainak hétvégi mérkőzésein. A gyimesbükki csapat nem tudott megjelenni Tusnádon, a Piliske így játék nélkül növelte pontjainak számát.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!