Az elmúlt hétvégén rendezték a Lövéte–Varság párharcot. Az élen álló két együttes összecsapására sokan kíváncsiak voltak, annak ellenére, hogy esős volt az idő, számos szurkoló látogatott ki a helyszínre, ott bíztatták kedvenceiket.
A sportszerű, küzdelmes meccsen a címvédő irányított, a szünet előtt be is talált. A vendégek beívelésekkel próbálkoztak, de ezeket rendre tisztázta a védelem.
A pihenő után nagyon érett a második hazai találat, két kapufa után lett 2–0. Igaz, hogy a végjátékban egy kiállítás után megfogyatkoztak, de az emberelőnyt nem tudták gólra váltani a varságiak.
Ez azt jelenti, hogy nyolc pontra duzzadt a Lövéte előnye a tabellán, halad a címvédés felé – ami az Udvarhelyi körzetiben nem sűrűn fordul elő.
A 6. Ligában otthon botlott a listavezető Szentlélek, nyert a fiatalos lendülettel játszó Csekefalva, így utóbbiak megközelítették az első helyezettet – de még így is megnyugtató az éllovas pozíciója.
A szomszédos települések összecsapásán, a Kobátfalva–Siménfalva meccsen utóbbiak diadalmaskodtak.
5. Liga
Betfalva–Homoródalmás 1–1 (0–0).
Gólszerzők: Csergő Szilárd (70.), illetve Bogdán Zsolt (88.).
Malomfalva–Farácd 3–1 (2–0).
Gólszerzők: Tankó Lóránd (41.), Sinka Piros Attila (45.), Gudor Elemér (90.), illetve Péter Imre (85.).
Lövéte–Varság 2–0 (1–0).
Gólszerzők: Lázár Magor (36.), Kelemen Emil (53.).
Kiállítva: Busuioc Sorin (79.).
Farkaslaka–Oklánd 4–0 (2–0).
Gólszerzők: Fancsali Mihály Balázs (13.), Szász Roland (24.), Fancsali Levente (59.), Orbán Alfréd (71.).
Máréfalva–Szentábrahám 6–1 (3–0).
Gólszerzők: Zoltán Ferenc (23., 82.), Pálfi Krisztián (29.), Süketes Csaba (40.), Olasz Bence (71.), Balázs Krisztián (84.), illetve Pál Árpád (54., öngól).
Felsőboldogfalva–Nagygalambfalva 4–3 (1–2).
Gólszerzők: László Zalán (3.), Balla Csaba (50.), Hermann Károly (60.), Zilincki Károly (89.), illetve Piroska Jenő (6., 27.), Magyari Tamás (81.).
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Lövéte Lövéte | 20 | 16 | 2 | 2 | 65-19 | 50 |
2 | Varság Varság | 21 | 13 | 3 | 5 | 67-30 | 42 |
3 | Parajdi SK Parajdi SK | 20 | 12 | 3 | 5 | 64-27 | 39 |
4 | Homoródalmási Homoród Homoródalmás | 21 | 12 | 2 | 7 | 64-41 | 38 |
5 | Malomfalva Malomfalva | 20 | 10 | 4 | 6 | 45-42 | 34 |
6 | Oklánd Oklánd | 20 | 10 | 1 | 9 | 45-37 | 31 |
7 | Szentábrahám Szentábrahám | 20 | 9 | 2 | 9 | 44-49 | 29 |
8 | Betfalva Betfalva | 20 | 8 | 4 | 8 | 43-37 | 28 |
9 | Farcád Farcád | 20 | 9 | 1 | 10 | 42-54 | 28 |
10 | Máréfalva Máréfalva | 21 | 7 | 3 | 11 | 42-55 | 24 |
11 | Farkaslaki SE Farkaslaka | 20 | 5 | 4 | 11 | 34-44 | 19 |
12 | Felsőboldogfalva Felsőboldogfalva | 21 | 3 | 2 | 16 | 27-87 | 11 |
13 | Nagygalambfalva Galambfalva | 20 | 1 | 3 | 16 | 26-86 | 6 |
Alsósófalva–Homoródszentpál 6–1 (3–1).
Gólszerzők: Kovács Levente (5.), Cseke Lóránt (16.), Fülöp Mihály (39.), Bereczki Endre (54.), Kacsó Norbert Attila (63.), Farkas Levente (84.), illetve Egyed Csongor (30.).
Kiállítva: Kozma Csaba (61., Alsósófalva).
Szentlélek–Zetelaka II. 0–1 (0–0).
Gólszerző: Csíki Imre (76.).
Kápolnás–Csekefalva 1–3 (1–2).
Gólszerzők: Both Tamás (23.), illetve Bíró Dávid Csaba (21.), Bokor Mihály (39.), Lőrinczi Lóránt (48.).
Kiállítva: Szilágyi Lehel Sándor (71., Csekefalva).
Bögöz–Gagy 1–1 (1–1).
Gólszerzők: Forgaci Zsolt (9.), illetve Csapai Róbert (12.).
Kiállítva: Vass Szabolcs (87.), illetve Bedő Huba (87.).
Bogárfalva–Homoródszentpéter 5–1 (2–1).
Gólszerzők: Hadnagy Botond (2., 4., 58., 78.), Sándor Botonnd Tamás (66.), illetve Egyed Álmos Albert (42.).
Korond–Etéd 3–0 (0–0).
Gólszerzők: Miklós Szabolcs (61.), Tófalvi Szabolcs (78.), Kiss Gyula (82.).
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Szentlélek Szentlélek | 22 | 18 | 1 | 3 | 109-31 | 55 |
2 | Csekefalva Csekefalva | 22 | 15 | 2 | 5 | 60-35 | 47 |
3 | Korondi Ifjúság Korondi Ifjúság | 22 | 13 | 3 | 6 | 58-42 | 42 |
4 | Alsósófalva Alsósófalva | 22 | 13 | 2 | 7 | 53-42 | 41 |
5 | Homoródszentpál Homoródszentpál | 22 | 13 | 2 | 7 | 59-49 | 41 |
6 | Zetelaka II. Zeteleka | 22 | 10 | 4 | 8 | 42-33 | 34 |
7 | Kobátfalva Kobátfalva | 21 | 10 | 3 | 8 | 42-34 | 33 |
8 | Gagy Gagy | 22 | 9 | 6 | 7 | 45-41 | 33 |
9 | Kápolnás Kápolnás | 22 | 10 | 2 | 10 | 54-47 | 32 |
10 | Siménfalva Siménfalva | 21 | 7 | 3 | 11 | 38-56 | 24 |
11 | Bögöz Bögöz | 22 | 5 | 4 | 13 | 33-57 | 19 |
12 | Etéd Etéd | 22 | 3 | 7 | 12 | 30-63 | 16 |
13 | Bogárfalva Bogárfalva | 22 | 3 | 2 | 17 | 27-64 | 11 |
14 | Homoródszentpéter Szentpéter | 22 | 3 | 1 | 18 | 31-87 | 10 |
Csupán egyetlen meccsen kapott bizonyítási lehetőséget Kovács István az idei klub-vb-n, miután nagyot hibázott a PSG–Atletico Madrid (4–0) csoportmeccsen. A FIFA játékvezetői bizottság elnöke elárulta, hogy a testkamera felvételei segítettek a döntésben.
Hétfőn késő este játssza első élvonalbeli mérkőzését az FK Csíkszereda, 21.30-kor a városi stadionban a Bukaresti Dinamo lesz az ellenfél. Kövesse velünk közösen a történelmi találkozó felvezetését.
Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.
Tavaly öt év után először fordult elő, hogy több romániai távozott Németországból, mint ahányan odaérkeztek.
Országszerte egyre több kiskorú szenved balesetet elektromos rollerrel. Szatmár megyében az elmúlt hétvégén három 10 és 12 év közötti gyereket kellett sérülésekkel kórházba szállítani.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!