Az erőszakos tettet elkövető kolozsvári huligánok nem az U szervezett szurkolói csoportjával, hanem feltehetőleg személyautóval érkeztek, és ebből kiszállva verték meg a Sepsi OSK szurkolóját. Az eset az Oltmező utcában, a Kaufland bevásárlóközpont közelében történt, olyan helyen, ahol nem voltak jelen a csendőrök.
A bántalmazásnak több szemtanúja is volt, és erről videófelvétel készült, amelyet közzétettek a közösségi oldalon, ezt azonban csak néhányan látták, mivel később törölték.
Megkeresésünkre a Sepsi OSK klubigazgatója, Hadnagy Attila elmondta, ők is hétfőn értesültek az esetről, de arról, hogy pontosan hogyan is történt, nem tudott bővebb információkkal szolgálni.
Felvettük a kapcsolatot a Kovászna Megyei Rendőr-felügyelőséggel is, ahol a diszpécser részlegen azt közölték, hogy nem tudnak az incidensről, a hétfői nap folyamán ezt senki nem jelentette nekik.
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint megengedhetetlen, ami a végül gól nélküli döntetlennel végződött mérkőzés előtt történt, és utólag szeretné elérni, hogy beazonosítsák a tetteseket és felelősségre vonják őket, de ehhez az is szükséges, hogy az érintett jelentse az incidenst a hatóságoknak.
A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!