A találkozót még bő egy hónappal ezelőtt rendezték, az volt az utolsó mérkőzés a Hargita megyei 4. Ligában. A Gyergyószentmiklósi VSK 5–1-re diadalmaskodott a Székelyudvarhelyi Roseal SE ellen.
Az összecsapás megfigyelője Hompoth Dezső volt, aki egyben a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) főtitkára is. Ő díjazta a két döntőst a legvégén, két játékosnak viszont nem adott ezüstérmet a vendégektől – ez pedig a csapatfotón is látható.
Az egyesület fegyelmi bizottságát mégis a HMLE elnöke, Tamás Zoltán kérte fel – nem pedig a helyszínen jelen lévő főtitkár –, hogy vizsgálja ki az ügyet, mely szerint két olyan játékos szerepelt a székelyudvarhelyi együttesben, akik egy másik megyei gárdánál, az Agyagfalvi Lendületnél vannak leigazolva.
A bizottság megalapozottnak tartotta az elnök beadványát, ez alapján pedig a két labdarúgót, Rácz Bencét és Balázs Norbertet – akik valóban az agyagfalviak játékosai – három fordulóra eltiltotta.
Ezen kívül a Roseal edzője, Dusinszki Sándor hat találkozón nem ülhet le a kispadra, illetve a klubot 800 lejes pénzbüntetéssel sújtották.
A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.
A Corvinul elleni vereségről, az FK Csíkszereda pénzügyi helyzetéről, az önkormányzati támogatások hiányáról, Kleinheisler László távozásáról és a klub jövőjéről is őszintén beszélt Szondy Zoltán a Buzánszky Jenő Sportteraszon, a 35. Tusványoson.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!