Hirdetés

Marosvásárhelyi SE: maradt bennük egy kis hiányérzet, jövőre a felsőházért küzdenek

A középmezőnyben végzett a 3. Ligában újonc marosvásárhelyi csapat
Fotó: Haáz Vince

Az alsóházi rájátszásban a második, összesítésben a hatodik helyen zárta a labdarúgó 3. Liga 9-es csoportjának küzdelmeit a Marosvásárhelyi SE. A harmadosztályban első szezonját teljesítő együttes vezetőedzőjével és játékosaival értékeltük az idényt.

2023. május 30., 10:02

A marosvásárhelyi csapat szakmai irányítását a szezon elején átvevő magyarországi vezetőedző, Sütő Szilárd, illetve két meghatározó játékosa, a középpályás Csala Tibor és a kapus Szántó Albert egyetértettek abban, hogy többet is kihozhattak volna a múlt hétvégén lezárult szezonból, de figyelembe véve azt, hogy újoncként indultak a 3. Ligában, meg kell elégedjenek a hatodik hellyel.

Hirdetés

„Egy frissen feljutott csapatnál az elsődleges cél az volt, hogy szilárd alapokra helyezzék a klubot a magasabb ligában. A bajnokságot nagyon gyengén kezdtük, abszolút mindenki úgy könyvelt el minket, hogy kieső csapat vagyunk.

Volt több komoly bravúrunk és jó meccseink, illetve olyanok, amelyekkel nem kalkuláltunk. Ez a hektikusság jellemző volt ránk az egész szezonban, de remek szériánk is volt, amikor itthon zsinórban öt mérkőzést meg tudtunk nyerni, de azt a keveset nem tudtuk hozzátenni, hogy még nagyobbat alkossunk”

– foglalta össze a szezont Sütő Szilárd.

Hozzátette, az alapszakasz második felében tudtak olyan mennyiségű pontot szerezni, amellyel biztonságba kerültek, hiszen ezek hiányában nagyon nehéz dolguk lett volna az alsóházban a kiesés ellen küzdeni.

Sütő Szilárd: a hektikusság jellemző volt ránk az egész szezonban •  Fotó: Haáz Vince Galéria

Sütő Szilárd: a hektikusság jellemző volt ránk az egész szezonban
Fotó: Haáz Vince

A szakvezető kiemelte, amennyiben a klub ugyanebben az ütemben fejlődik, a következő szezonban még két helyet kell előrelépni az alapszakaszban ahhoz, hogy bejussanak a felsőházi rájátszásba.

Sütő Szilárd – akinek a jövője a vezetőséggel való tárgyalás után dől el – közölte, a keretet nyilván kell frissíteni és erősíteni, de lépésről lépésre kell haladni, hiszen a klubnak már az előző szezon elején sem az volt a célja, hogy hirtelen nagy mennyiségű változtatást eszközöljön.

Kapcsolódó

Arra a kérdésre, hogy mit tapasztalt a városban, illetve a bajnokság folyamán, úgy válaszolt, Marosvásárhely nagyszerű hely, segítőkész emberekkel, az idegenbeli meccseken pedig nem érzett olyat, ami zavarta volna, őt és a csapatát soha nem bántották, csak pozitívumokat tud mondani az eltöltött időszakról. Megjegyezte, a magyar harmadosztályhoz képest, ahol a csapatok inkább a biztonságra törekszenek, Romániában sokkal támadóbb focit játszanak.

Csala Tibor alapembernek számított a középpályán, de többször sérüléssel küszködött a bajnokság folyamán: „Nem volt egy könnyű szezon, a játékosok nagy részének ez volt az első 3. ligás idénye, ez sokat számított főleg a bajnokság elején, amikor olyan meccseket veszítettünk el, amelyeket ha megnyerünk, akár még a felsőházi rájátszást is elérhettük volna.

De, ahogy telt az idő, lassan felvettük a ritmust, fejlődtünk és a vége felé már jó játékot nyújtottunk. Sajnos, volt pár hullámvölgy a szezon során, amiből nagyon nehezen jöttünk ki, ezen kell javítanunk a jövőben és fogunk is”

– fogalmazott a marosvásárhelyi játékos.

Csala Tibor alapembernek számított a középpályán •  Fotó: Haáz Vince Galéria

Csala Tibor alapembernek számított a középpályán
Fotó: Haáz Vince

Hangsúlyozta, ha azt nézzük, hogy újonc klub voltak, akkor nagyon jó az elért eredmény, de az egész csapatban benne van az, hogy talán több tapasztalattal többet is kihozhattak volna ebből a szezonból.

Összességében viszont jó idényt zártunk, meg kell elégedjünk a hatodik hellyel, a következő szezonban pedig azért küzdünk, hogy bekerüljünk a playoffba”

– mutatott rá Csala Tibor, aki a saját teljesítményéről elmondta, sajnos háromszor is lesérült idén, de mindig eléggé jól sikerült a visszatérés, sokat dolgozott ezért és amennyire tudta, segítette a csapatot.

A sepsiszentgyörgyi Szántó Albert stabil pont volt a vásárhelyi kapuban, de a szerződése lejártával távozik a csapattól, habár szerette volna, ha a keret tagja marad. Mint mondta, a szezon elején voltak gyengébb meccsei, többször belehibázott és miatta kaptak gólt, de ennek ellenére folyamatosan védeni tudott, ezért dolgozott az edzéseken.

Kicsit előnyömre vált az, hogy eleget kellett tenni az ifjúsági szabálynak, emiatt megkaptam a játéklehetőséget, mert lehet, hogy a bajnokság első felében egy hiba után lecseréltek volna, de így maradtam a kapuban, ezért köszönöm az edzőknek a bizalmat. Egy jó téli felkészülés után úgy érzem, hogy a szezon második felére beérett a munka, és tavasszal remek szezont tudtam produkálni”

– jegyezte meg.

Szántó Albert szerette volna, ha marad, de távozik •  Fotó: Haáz Vince Galéria

Szántó Albert szerette volna, ha marad, de távozik
Fotó: Haáz Vince

A fiatal kapus szerint mindig lehet többet kihozni a szezonból és erre is törekedtek, mert az lett volna a cél, hogy megnyerjék az alsóházi rájátszást, de előtte a felsőházért is harcoltak. Szántó Albert kiemelte, a klub először játszott a harmadosztályban, látszott a játékosokon és a klub vezetőségén is, hogy amatőr szintről kezdtek el építkezni.

Aztán sokat fejlődtek a télen, a dolgok a helyükre kerültek, kiváló játékosok érkeztek és egyre jobbak lettek a körülmények is, és úgy érzi, hogy a végére egész jó kis csapattá és klubbá kovácsolódtak.

Labdarúgó 3. Liga, 2022–2023-as szezon, 9-es csoport, alsóház

Szászrégeni Avântul:
Marosvásárhelyi SE:
Kolozsvári Sănătatea:
Marosújvári SK:
Gyulafehérvári CSU:
Kolozsvári Viitorul:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Világrekord közelében: annyi gólt lőtt az FK Csíkszereda a Dinamónak, hogy nem fért be a jegyzőkönyvbe

Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló

Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.

Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Ez is érdekelheti

Nem sáfárkodott jól a helyzetekkel, pontokat hullajtott a Kézdi SE

Szakadó esőben, sáros talajon nem tudta érvényesíteni a papírformát a Kézdivásárhelyi SE, amely mindössze döntetlent ért el a vendég Viitorul Onești ellen a labdarúgó 3. Liga 11. körében.

A pihenő után összeomlott a Gyergyószentmikósi VSK

Nem tudta megnehezíteni a Bradul Putna dolgát a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Liga 11. fordulójában. Az első félidőt még sikerült kapott gól nélkül átvészelni, de a szünet után háromszor is betalált a bukovinai csapat.

Sorozatban harmadszor kaptak ki a Sepsi OSK fiataljai a 3. Ligában

Kétgólos vereségbe futott bele a Sepsi OSK fiókcsapata a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 11. játéknapján, a piros-fehérek hazai környezetben kaptak ki a Muscelul Aro Câmpulungtól.

Két gyors góllal nyert az Adjud Székelyudvarhelyen

Elszenvedte szezonbeli harmadik vereségét a Székelyudvarhelyi FC, ezúttal hazai pályán nem bírt a CSM Adjuddal pénteken délután a labdarúgó 3. Liga 11. fordulójában, a Vrancea megyeiek magukkal vitték a pontokat.

Elcsípett egy pontot a listavezetőtől a Gyergyószentmiklósi VSK

A Vaslui-i CSM együttesét fogadta szombaton délután a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Ligában. Nem veszítette el veretlenségét a listavezető, de csak egy pontot tudott elvinni.

Szárnyal és már második a Kézdivásárhelyi SE, sereghajtóvá vált a Kovászna

Újabb értékes győzelmet aratott idegenben a Kézdivásárhelyi SE, amely zsinórbeli ötödik sikerével előlépett a rangsor második helyére a labdarúgó 3. Ligában. Ezzel szemben a Kovásznát az ág is húzza, kilencedik vereségével lecsúszott az utolsó helyre.

A csőd szélére került a székelyföldi csapatok csoportellenfele

Elutasította a Ceahlăul Piatra Neamț átszervezési tervét a Bákói Ítélőtábla, ezzel a hagyományos labdarúgóklub a csőd szélére került. A döntés a harmadosztályú szereplését is veszélybe sodorhatja, nagy az esélye annak, hogy visszalép a bajnokságtól.

Háromgólos pofon után talpra állt, de mégis pont nélkül maradt a Sepsi OSK II.

Küzdelmes meccsen szenvedett vereséget a Sepsi OSK fiókcsapata, amely a Medgyesi SK vendégeként 3–2 arányban hajtott fejet a labdarúgó 3. Liga 10. fordulójában.

A hosszú út rányomta bélyegét a játékra, megszakadt az udvarhelyiek jó sorozata Bákóval

Hatórás utazás után, esős időben és felázott műgyepen szenvedett 2–1-es vereséget a Székelyudvarhelyi FC a Bákói FC II. vendégeként a labdarúgó 3. Liga 10. fordulójában.

Az utolsó másodpercben veszített két pontot a Gyergyói VSK

Döntetlennel zárult a Gyergyószentmiklósi VSK és a Ceahlăul Piatra Neamț mérkőzése a labdarúgó 3. Liga 9. fordulójában. A vendégek a hosszabbítás utolsó pillanatában egyenlítettek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!