A harmadosztályú bajnokság március eleji folytatására készülő marosvásárhelyi együttes a megyei 4. Liga elitcsoportjának 1-es szériáját vezető Marosludasi Mureșullal találkozott a Sziget utcai műfüves pályán.
A jóval esélyesebb és jobb játékerőt képviselő vásárhelyiek végig uralták a mérkőzést és fölényesen győztek. A hat találat közül kettőt a héten leigazolt játékosok, Dennis Iepure és George Bălan szereztek.
A héten rendezett első barátságos meccsén a Marosvásárhelyi SE 2–0-ra győzött a Désaknai Minerul csapata ellen.
A tavaszi szezon kezdetéig a vásárhelyiek még négy felkészülési találkozót játszanak, mind hazai környezetben: február 21-én, szerdán a Kolozsvári Sănătatea, 24-én, szombaton a Dévai CSM, március 1-jén a Székelyudvarhelyi FC, 2-án a Marosvásárhelyi ASA lesz az ellenfelük.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!