A vásárhelyiek ellenfele az ugyancsak harmadosztályú Désaknai Minerul csapata volt. A Sziget utcai pályán lejátszott szerdai edzőmeccs a hazai együttes kétgólos győzelmével ért véget, a találatokat Csala Róbert és Ciprian Gliga szerezték.
A Marosvásárhelyi SE szakvezetése a két félidőben szinte teljesen eltérő felállásban küldte pályára a csapatot, és bemutatkoztak a januárban, illetve a napokban szerződtettek labdarúgók is.
A klub ugyanis szintén szerdán a közösségi oldalán jelentette be három új játékos leigazolását. Támadó posztra ketten, a 26 éves Andrei Pop a Szatmárnémeti Olimpiától és a 22 esztendős Dennis Iepure a Kolozsvári Viitorultól érkeztek, míg George Bălant (18 éves, középhátvéd) a Kolozsvári U csapatától szerződtették.
Ugyanakkor, egy távozóról is beszámoltak, a tapasztalt középhátvéd, Preklet Csaba közös megegyezés alapján hagyta el a csapatot, mivel ígéretes ajánlatot kapott Magyarországról.
A Flavius Sabău vezetőedző által irányított Marosvásárhelyi SE a tavaszi szezon kezdetéig még öt felkészülési találkozót játszik, mind hazai környezetben: szombaton a Marosludasi Mureșul, február 21-én, szerdán a Kolozsvári Sănătatea, 24-én, szombaton a Dévai CSM, március 1-jén a Székelyudvarhelyi FC, 2-án a Marosvásárhelyi ASA lesz az ellenfele.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!