„A csapat már bizonyította, hogy megvan a megfelelő karaktere és képes félelem nélkül játszani. Tudjuk, hogy együtt túl tudunk lépni a nehézségeken, és ha sikerül csapatként dolgoznunk, akkor úgy, ahogy a legutóbbi tizenhat mérkőzésünkön, most is meglepetést okozhatunk ellenfelünknek” – nyilatkozta az olasz szakember a szerdai online sajtótájékoztatón.
A tréner megjegyezte, olyan játékot vár csapatától, hogy ha esetleg az eredménnyel nem is, de a hozzáállással és a teljesítménnyel elégedett legyen. Hozzátette, ezt várják a csapattól a szurkolók is.
Az ellenfélről szólva Marco Rossi azt mondta, az angol válogatott az Európa-bajnokságon bizonyította, hogy még a magyarok világsztár ellenfeleinél, a franciáknál, a németeknél és a portugáloknál is erősebb csapat, hiszen döntőt játszott, amelyet csak tizenegyesekkel veszített el az olaszokkal szemben.
Hozzátette, véleménye szerint az angolok még annál is erősebbek, mint amit a világranglistán elfoglalt negyedik helyezésük mutat.
A válogatottba visszatérő Szoboszlai Dominikről azt mondta a kapitány, hogy a jelenléte minőséget hoz a pályára, amely főként a támadóharmadban lehet fontos, ugyanakkor az RB Leipzig légiósát helyzetbe is kell hozni.
A játékosok közül Schäfer András vett részt a sajtótájékoztatón, a szlovákiai DAC középpályása kiemelte, a csapatnak a szurkolótábora a legnagyobb fegyvere, és bízik benne, hogy ez így is marad, ezért arra kérte a drukkereket, hogy kerüljék a rasszista megnyilvánulásokat, mivel a magyar válogatott „tiszta lappal” indul a nemzetközi szövetségnél.
A Magyarország–Anglia vb-selejtező csütörtökön 21.45-kor kezdődik, a találkozót a 2015-ös Bajnokok Ligája-döntőjét is dirigáló török Cüneyt Cakir vezeti.
| 2021. 09. 02. 21:45 | Andorra Andorra | San Marino San Marino | 2-0 |
| 2021. 09. 02. 21:45 | Magyarország Magyarország | Anglia Anglia | 0-4 |
| 2021. 09. 02. 21:45 | Lengyelország Lengyelország | Albánia Albánia | 4-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Anglia Anglia | 3 | 3 | 0 | 0 | 9-1 | 9 |
2 | Magyarország Magyarország | 3 | 2 | 1 | 0 | 10-4 | 7 |
3 | Albánia Albánia | 3 | 2 | 0 | 1 | 3-2 | 6 |
4 | Lengyelország Lengyelország | 3 | 1 | 1 | 1 | 7-5 | 4 |
5 | Andorra Andorra | 3 | 0 | 0 | 3 | 1-8 | 0 |
6 | San Marino San Marino | 3 | 0 | 0 | 3 | 0-10 | 0 |
Eddigi legsikeresebb szezonján van túl Tuzson Ágnes triatlonista, aki hosszú- és középtávon szerzett országos bajnoki címei mellett első romániai nőként 10 órán belül teljesítette a teljes Ironman-távot.
Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!