Leo Grozavu együttese előbb az osztrák harmadosztályú Bischofshofen (1–0), majd pár napja az előző szezonban a BL-csoportkörben vitézkedő FK Krasznodart (2–1) győzte le a kapruni felkészülés során, hétfőn délután pedig a szintén orosz Premjer Ligában érdekelt FK Ufával találkozott.
Az SK Waidring pályáján rendezett hétfői edzőmeccs kelet-európai idő szerint 17.30-kor kezdődött és 20 óra 15 perc körül ért véget. A csapatok úgy döntöttek, rendhagyó módon három játékrészt játszanak, így végül több mint 135 percig gyötörték egymást.
Pár perccel később másik két csere hozta össze a második Sepsi-gólt: Cristian Bărbuț szerezte meg a játékszert a jobb szélen, jó ütemű beadását a hosszún érkező Golofca becsúszva továbbította a hálóba.
Az oroszok a harmadik „harmadban” Hamid Agalarov révén szépítettek, ám a 114. percben Golofca duplázni tudott, miután egy kapuskirúgással ziccerbe került és ezt higgadtan értékesítette.
A Sepsi OSK csütörtökön a cseh Fortuna Ligát az ötödik helyen záró Viktoria Plzen ellen játssza utolsó felkészülését az ausztriai edzőtáborban.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!