A sepsiszentgyörgyiek hazai mérkőzése zárja a labdarúgó 2. Liga alapszakaszának 15. fordulóját, szokatlan időpontban, hétfőn kora délután látják vendégül a moldvai együttest.
A két csapat az előző szezonban egyaránt az élvonalban szerepelt, és közös céljuk, hogy az idény végén visszajussanak oda.
Előbb azonban még a másodosztály felsőházába kell bekerüljenek, ami komoly kihívás elé állítja őket.
„Olyan csapattal találkozunk, amely a szezon elején jelezte, hogy fel akar jutni.
– figyelmeztetett Ovidiu Burcă, a Sepsi OSK vezetőedzője a mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón.
Hozzátette, az edzőváltás után sok minden megváltozott az ellenfelüknél, amióta a klub kötelékében tevékenykedő Selymes Tibor átvette az irányítást jobb a csapat energiája és fegyelmezettebbek lettek.
A piros-fehérek trénere kiemelte, olyan meccs után érkeznek, amely kicsit megviselte őket, mert normális körülményeket között nyerniük kellett volna a CS Afumați otthonában, ahol kétgólos előnyben voltak, mégis végül csak egy pontot szereztek.
„A játékosok bánkódtak az eredmény miatt, mert sok jó dolgot vittek véghez. A pálya minősége nem kedvezett nekünk és a hibák miatt kaptunk két gólt.
– jegyezte meg Ovidiu Burcă.
A szakember bízik benne, hogy ezúttal nem adnak egyetlen ajándékot sem az ellenfélnek, valamint sikerül érvényesíteni az akaratukat, és a mérkőzés végén örülhetnek majd a győzelemnek.
Bogdan Ungureanu elmondása szerint pozitívan állnak a meccshez, látta ahogyan a társai készülnek és úgy véli, hogy jó eredményt fognak elérni. „Küzdelmes csapat lesz az ellenfelünk, de az a fontos, hogy felkészültek legyünk és a saját dolgunkkal foglalkozzunk” – mutatott rá.
A csapathoz a bajnokság elején csatlakozott kapus közölte, nagyon jó társaságot alkotnak, nagyon jól érzi magát, tetszenek neki a klub által biztosított körülmények.
Hangsúlyozta, hogy mindezek mellett fontos céljuk van, az egész csapat nagyon szeretné, ha sikerülne a feljutás, és lényeges, hogy ennek elérésében a szurkolók mindvégig mellettük legyenek.
A Sepsi OSK és a Jászvásári Poli találkozója hétfőn 13 óra 30 perctől kezdődik, élőben közvetíti a Digi Sport 1 és a Prima Sport 1 csatorna. A forduló korábbi eredményei következtében a háromszékiek lecsúsztak a hetedik helyre, a mérkőzés előtt három ponttal előzik meg a 11. helyezett ellenfelüket.
| 2025. 11. 28. 17:30 | Marosvásárhelyi ASA ASA | Concordia Chiajna Chiajna | 0-0 |
| 2025. 11. 29. 11:00 | Câmpulung Muscel Câmpulung | Bákói FC Bákó | 0-0 |
| 2025. 11. 29. 11:00 | Chindia Târgoviște Chindia | CS Tunari Tunari | 3-0 |
| 2025. 11. 29. 11:00 | Újszentesi SK Újszentes | Besztercei Gloria Beszterce | 2-1 |
| 2025. 11. 29. 11:00 | Szatmárnémeti VSK Szatmárnémeti | FC Voluntari Voluntari | 0-1 |
| 2025. 11. 29. 11:00 | Sellenberki SK Sellenberk | CSM Slatina Slatina | 1-2 |
| 2025. 11. 29. 11:00 | Bukaresti Steaua Steaua | Ceahlăul Piatra Neamţ Ceahlăul | 2-0 |
| 2025. 11. 29. 11:30 | Nagyváradi Bihar FC Nagyvárad | Bukaresti Dinamo SK Dinamo SK | 5-0 |
| 2025. 11. 29. 14:00 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | CS Afumaţi Afumaţi | 3-2 |
| 2025. 11. 30. 12:30 | Resicabányai CSM Resicabánya | Metalul Buzău Metalul | 2-0 |
| 2025. 12. 01. 13:30 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | Jászvásári Poli Jászvásár | 1-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 15 | 12 | 3 | 0 | 25-9 | 39 |
2 | Marosvásárhelyi ASA ASA | 15 | 9 | 3 | 3 | 33-16 | 30 |
3 | Bukaresti Steaua Steaua | 15 | 9 | 3 | 3 | 27-18 | 30 |
4 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 15 | 9 | 3 | 3 | 20-14 | 30 |
5 | Nagyváradi Bihar FC Nagyvárad | 15 | 9 | 2 | 4 | 30-15 | 29 |
6 | Resicabányai CSM Resicabánya | 15 | 9 | 2 | 4 | 27-14 | 29 |
7 | FC Voluntari Voluntari | 15 | 7 | 6 | 2 | 17-11 | 27 |
8 | Metalul Buzău Metalul | 15 | 8 | 2 | 5 | 26-15 | 26 |
9 | Chindia Târgoviște Chindia | 15 | 7 | 3 | 5 | 27-15 | 24 |
10 | Concordia Chiajna Chiajna | 15 | 7 | 3 | 5 | 24-14 | 24 |
11 | Jászvásári Poli Jászvásár | 15 | 7 | 3 | 5 | 15-15 | 24 |
12 | CS Afumaţi Afumaţi | 15 | 6 | 3 | 6 | 23-21 | 21 |
13 | Ceahlăul Piatra Neamţ Ceahlăul | 15 | 5 | 3 | 7 | 15-25 | 18 |
14 | Bákói FC Bákó | 15 | 4 | 5 | 6 | 13-19 | 17 |
15 | CSM Slatina Slatina | 15 | 4 | 4 | 7 | 17-20 | 16 |
16 | Újszentesi SK Újszentes | 15 | 4 | 3 | 8 | 19-27 | 15 |
17 | Sellenberki SK Sellenberk | 15 | 3 | 4 | 8 | 22-24 | 13 |
18 | Bukaresti Dinamo SK Dinamo SK | 15 | 2 | 6 | 7 | 12-24 | 12 |
19 | Besztercei Gloria Beszterce | 15 | 2 | 4 | 9 | 13-26 | 10 |
20 | Câmpulung Muscel Câmpulung | 15 | 2 | 3 | 10 | 8-33 | 9 |
21 | CS Tunari Tunari | 15 | 1 | 5 | 9 | 13-28 | 8 |
22 | Szatmárnémeti VSK Szatmárnémeti | 15 | 2 | 1 | 12 | 11-34 | 7 |

Távozik a Sepsi OSK korábbi csapatkapitánya, Denis Haruț, aki a Szuperligába való feljutás után elsőként hagyta el a klubot, és megegyezett az élvonalbeli tagságot szintén kiharcoló FC Voluntari-jal.
Megkezdte a 2026/2027-es jégkorongszezonra való felkészülést a Csíkszeredai Sportklub. A megmaradt hazai maghoz több tehetséges fiatal csatlakozott, a csapat pedig keményen dolgozik, hogy a bajnokságok rajtjára minden tekintetben készen állhassanak.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.
Mintegy fél évszázada biztosít fórumot a román és magyar történészek szakmai párbeszédének a Román–Magyar Történész Vegyes Bizottság. A testület XXVII. ülését Déván rendezték meg, Nagy Levente magyar társelnök nyilatkozott az eseményről a Krónikának.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!