A harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 5-ös csoportjának 10. fordulójában pénteken délután lejátszott találkozón a vendégek 1–0-ra győztek a sereghajtó otthonában, a döntő találatot a 24. percben Fülöp Loránd szerezte.
A Sepsi OSK II. egymás után a harmadik meccsén szerezte meg a győzelmet, és 14 pontjával feljött a csoport negyedik helyére, megelőzve háromszéki vetélytársát, a Kézdivásárhelyi SE-t, amely szombaton 14 órától az éllovas Brassói Coronát fogadja.
Kerekes Éva apróbb egészségügyi probléma miatt kénytelen kihagyni a román női kézilabda-válogatott utolsó két Eurokupa-csoportmérkőzését, a zetelaki balszélső viszont bízik abban, hogy a Bajnokok Ligája negyeddöntőben már pályára léphet.
Nyolcvanéves korában elhunyt kedden este Mircea Lucescu, a legendás labdarúgóedző halálhírét a bukaresti Egyetemi Kórház jelentette be, ahol az elmúlt napokban kezelték.
Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.
Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.
Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!