A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának hétfői beszámolója szerint a bajnokságban a Ferencváros két korábban elmaradt bajnokiját a Magyar Kupa-elődöntőkkel azonos időszakban játsszák le. A kupaelődöntő visszavágóit május 27-én rendezik, a fináléra pedig június 2-án kerülhet sor. A bajnokságot a tervek szerint június végéig kell befejezni, egy csapat két mérkőzése között legalább három napnak kell eltelnie.
A férfi NB I március közepén, a 25. forduló után szakadt félbe, ám a címvédő és listavezető FTC-nek a Debrecen és az Újpest elleni találkozóit is pótolnia kell.
A férfi nagypályás bajnokságok közül az NB II és NB III esetében – a kiírás elveit követve – a félbemaradt idény záró táblázata alapján jelölik ki a feljutókat és kiesőket, valamint a megyei első osztályokból a feljutókat az NB III-ba. Eszerint a másodosztályból az MTK Budapest és a Budafoki MTE jutott fel az élvonalba. Kiesett a Tiszakécske és a Vác, a Balmazújvárost pedig már korábban kizárták.
Az MLSZ orvosi bizottsága részletes egészségügyi és vizsgálati protokollt dolgozott ki. Ennek értelmében a kezdeti, átfogó orvosi ellenőrzést követően
a csapatoknál hetente kétszer, illetve minden mérkőzés előtt koronavírus-tesztet kell a játékosokon és minden velük érintkező személyen elvégezni.
A pozitív tesztet produkálókat el kell különíteni az egészséges játékosoktól, és a többiek egy soron kívüli teszt elvégzése, illetve negatív eredménye után folytathatják a sporttevékenységet.
A kormányrendelet alapján a zárt kapus mérkőzéseken maximum 500 személy tartózkodhat a stadion teljes területén, de az egészségügyi kockázatok minimalizálása érdekében a kluboknak a belépők létszámát a lehető legkisebbre kell csökkenteniük. A stadionon belül a játékteret az öltözőkkel szigorúan el kell különíteni a nézőtéri területtől. A sportzónába csak olyanok léphetnek be, akik közvetlenül a mérkőzés előtt negatív tesztet produkáltak.
A nézőtéri zónába a média munkatársai, stadion-üzemeltetők, nélkülözhetetlen kiszolgáló-személyzet, valamint a klubvezetők és szponzorok képviselői lephetnek be. Nekik nem kötelező a teszt, de nyilatkozniuk kell a tünetmentességről, és szigorúan be kell tartaniuk az általános előírásokat a stadion területén.
A koronavírus-járvány közepette a tömeges érintkezés továbbra is komoly veszély, ezért Magyarországon a futsal és a szabadtéri amatőr, valamint utánpótlás-bajnokságok idényét, valamint minden további országos és megyei bajnokságot, kupát és grassroots tornát lezártak. Több mérkőzést nem játszanak a csapatok. A tabellák jelenlegi állapotukban rögzülnek, és nincs hivatalos végeredmény, nincsenek helyezettek, nincs végeredmény alapján feljutó és kieső, a csapatok nem kapnak érmet és oklevelet.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!