A Közel-Keleten dúló háború miatt az izraeli nemzeti együttes nem rendezheti meg hazai pályán a Románia és Svájc elleni selejtezőmeccsét. Novemberben kilenc nap alatt négy találkozón kell pályára lépjenek, miután az előző két mérkőzésüket elhalasztották.
Az izraeli szövetség az utóbbi napokban azon dolgozott, hogy megfelelő helyszínt találjon a két összecsapásnak. Az ottani sajtó a múlt héten kész tényként kezelte, hogy Cipruson fogadják ellenfeleiket, de később elvetették ezt az opciót, és inkább Magyarország felé fordultak. Az egyeztetés ezúttal sem zajlott zökkenőmentesen a helyszínt illetően, Budapest és Debrecen is szóba került, végül azonban a felcsúti Pancho Arénára, a Puskás Akadémia otthonára esett a választás.
A hír immár hivatalos, ezt az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) kedden este közölte az érintett felekkel. Erről a román szövetség is beszámolt, mint írták, az UEFA elfogadta az izraeli szövetség javaslatát, miszerint
a Románia és Svájc elleni mérkőzéseket a Budapesttől mintegy 50 kilométerre található, 3800 férőhelyes stadionban rendezzék meg. Hozzátettek, hogy az UEFA megjegyezte, engedélyezik a nézők belépését a két találkozóra.
Két fordulóval a selejtezők vége előtt a román válogatott egy pontos előnnyel vezeti az I csoportot, azonban egy, illetve két meccsel többet játszott, mint a második svájci és a harmadik izraeli együttes, utóbbi lemaradása öt pont a „trikolórok” mögött.
Attól függően, hogy az izraeliek milyen eredményeket érnek el Koszovó és Svájc ellen, a november 18-ra időzített Romániával szembeni találkozó akár sorsdöntő is lehet a továbbjutást illetően. Tudniillik, a jövő évi németországi Európa-bajnokságra a csoportok első két helyezettje kvalifikálja magát.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Pénteken elkezdődik az olaszországi téli olimpia, amelynek Milánó és Cortina ad otthont. Az év egyik legnagyobb sporteseményén négyen képviselik Székelyföldet: Mandel Kata és Bartalis Henrietta hódeszkások, valamint edzőik, Kinda Géza és Reisz Zoltán.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!