Hirdetés

Magyari Szilárd újabb gólja ezúttal pontot ért a nyárádtőieknek

Magyari Szilárd a hajrában egyenlített
Fotó: Haáz Vince

Kiharcolta a döntetlent az élvonalbeli ellenfelével szemben a másodosztályban szereplő Nyárádtői Unirea a labdarúgó Román Kupa C csoportjában, ennek ellenére aligha maradt esélye a továbbjutásra.

2024. december 05., 16:26

A nyárádtői csapat vereséggel kezdte a küzdelmeket a csoportkörben, 2–1-re maradt alul az FC Hermannstadttal szemben. A második fordulóban csütörtökön délután szintén hazai pályán újra szuperligás együttes, az Aradi UTA ellen játszott.

Az első lehetőséget a hazaiak alakították ki, az elején szöglet után közel voltak a vezetés megszerzéséhez.

Hirdetés

A vendégek azonban gólra váltották az első helyzetüket, a 10. percben egy pontos beadást követően Vuletich fejelt a hálóba.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

A folytatásban a nyárádtői csapat megpróbálta magához venni a kezdeményezést, de a támadásaik erőtlenek voltak, csak pontrúgásokig jutottak, és a másik oldalon az UTA is veszélytelenül játszott, így a szünetig nem változott az eredmény.

Fordulás után is kiegyenlített maradt a játék, mindkét félnek kisebb lehetőségei voltak, ám a lövések nem okoztak gondot egyik kapusnak sem. Aztán a 66. percben közel járt az egyenlítéshez a házigazda, Magyari Szilárd nagy helyzetet hagyott ki, kevéssel ezután pedig az aradiak egy szögletnél növelhették volna az előnyüket.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

A hajrában tovább küzdött az egyenlítésért a Nyárádtő, és a törekvései a 83. percben eredményre vezettek, Magyari a védője szorításában lőni tudott és ezúttal nem rontotta el a befejezést.

A farkaslaki származású támadó a második találatát szerezte a kupában, a nagyszebeniek ellen is ő jegyezte a csapat gólját.

A hosszabbításban mindkét csapat nyerhetett volna, a hazaiak szabadrúgást követően veszélyeztettek, Coza azonban rosszul találta el a labdát, míg a másik kapunál Kadiri lövése erőtlen volt.

A Nyárádtői Unirea veretlen maradt az élvonalbeli vetélytársa ellen, ennek ellenére a csoportkör utolsó fordulójában kevés esélye maradt a továbbjutásra, amikor a harmadosztályú Kolozsvári Sănătatea vendégeként játszik.

Labdarúgó Román Kupa, C csoport, 2. forduló:

Nyárádtői Unirea–Aradi UTA 1–1 (0–1).

Gólszerzők: Magyari (83.), illetve Vuletich (10.).
Nyárádtő: Geantă – Chinteș, D. Pop, Vînău (M. Ioniță, 89.), Coza – Ciubotaru (Zukanovic, 61.), Cruceru (Andr. Șerban, 73.) – Magyari, Haiduc (Vl. Bogdan, 61.), Barstan – Bîrnoi (Savin, 73.).
UTA: Mitrovic – Râpă, Poulolo, Rz. Trif, Mabea – Cîmpanu (Țăroi, 65.), Cr. Mihai, Hrezdac (Fabry, 46.), Ghezali (Kadiri, 46.) – Costache (Zsóri, 81.) – Vuletich (Tsouka, 65.).

További eredmények:
Kolozsvári Sănătatea–Jászvásári Poli 1–2 (1–0),
FC Hermannstadt–Konstancai Farul 1–1 (0–1).

A csoport állása:
1. Jászvásári Poli 4 pont (gólkülönbség 3–2),
2. FC Hermannstadt 4 (3–2),
3. Aradi UTA 2 (2–2),
4. Konstancai Farul 2 (2–2),
5. Kolozsvári Sănătatea 1 (2–3),
6. Nyárádtői Unirea 1 (2–3).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Egy vérből valók vagyunk: Diószegi László frappáns üzenete a fanyalgóknak a gól nélküli döntetlen után (videóval)

Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.

Jó meccset játszott a Sepsi OSK az FCSB ellen, csak a gólok hiányoztak (videóval)

Lüktető volt a ritmus a labdarúgó Szuperliga 4. fordulójának zárómeccsén. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK és az FCSB is odatette magát, helyzetek sokaságát dolgozták ki. A háló érintetlen maradt.

Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

`
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Ez is érdekelheti

Telt ház előtt jutott tovább Gyergyószentmiklóson a Marosvásárhelyi ASA

A labdarúgó Román Kupa 3. fordulójában szerdán délután a Gyergyószentmiklósi VSK és a Marosvásárhelyi ASA találkozott. A meccsre zsúfolásig megtelt a gyergyószentmiklósi stadion lelátója, a végén érvényesült a papírforma.

42 év után ismét Gyergyószentmiklós-Marosvásárhely focipárharc a Román Kupában

Szerdán délután a Gyergyói VSK a Marosvásárhelyi ASA-t fogadja a labdarúgó Román Kupa harmadik fordulójában. A találkozót kiemelkedő érdeklődés övezi: a gyergyószentmiklósi labdarúgópályán az utóbbi évek legnagyobb nézőszámára lehet számítani.

A Gyergyói VSK az ASA ellen folytatja a kupában

A Román Labdarúgó-szövetség elkészítette a Román Kupa harmadik fordulójának párosításait. A sorozatba ezen a körön kapcsolódnak be a 2. ligás együttesek. A Gyergyószentmiklósi VSK ismét hazai pályán játszik, Marosvásárhelyi ASA-t fogadja.

Drámai meccsen, a hosszabbításban búcsúzott a kupától a Kézdivásárhelyi SE

A hosszabbítás legvégén tizenegyesből kapott gól jelentette a Kézdivásárhelyi SE vesztét a labdarúgó Román Kupa második körében, a céhes városiak a Vrancea megyei kánikulában búcsúztak a kiírástól.

Könnyed győzelemmel jutott tovább a Gyergyói VSK a Román Kupában

Fiatal a Gyergyószentmiklósi VSK játékoskerete, de az ellenfél, a Ceahlăul Piatra Neamț még fiatalabb, ifjúsági kerettel érkezett. Nem volt kérdés, ki a jobb, 5–0-val jutottak tovább a gyergyóiak a labdarúgó Román Kupában.

Székely kuparemények a második körben: itthon a VSK, idegenben a KSE

Két székelyföldi együttes lesz érdekelt a labdarúgó Román Kupa második körében. A VSK Gyergyó hazai környezetben fogadja a Karácsonkői Ceahlăult, míg a Kézdivásárhelyi SE Vrancea megyébe, a CSM Adjud otthonába látogat. A mérkőzések 17.30-kor kezdődnek.

A tavaly a másodosztályban játszó kupaellenfelet kapott a Gyergyószentmiklósi VSK

A szakszövetség elkészítette a labdarúgó Román Kupa soron következő, 2. körének párosításait. A Hargita megyei párharcból állva maradt Gyergyószentmiklósi VSK mellé a tavalyi kiírásban a 2. Ligában játszó együttest tettek.

Ismét a Gyergyói VSK nyerte a székely kupacsatát

Hiába futballozott sokáig fölényben a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó Román Kupa első fordulójában, több nagy helyzetet is kihagyott, a Gyergyószentmiklósi VSK pedig egy pontrúgást követően megszerezte a továbbjutást jelentő találatot.

Gyergyó–Udvarhely párharc lesz a Román Kupában

Kisorsolták a labdarúgó Román Kupa első fordulójának párosításait. A székelyföldi csapatok közül a Gyergyószentmiklósi VSK és a Székelyudvarhelyi FC egymás ellen kezdi a sorozatot.

A Brassói Corona nyerte a regionális kupadöntőt, kiütötte Zágonbárkányt

A 3. Ligába feljutott Brassói Corona magabiztos, 5–0-s győzelemmel nyerte meg szombaton kora este a Zágonbárkány elleni döntőt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!