– Az akadémiánál zajló szakmai munka már kezdte meghozni eredményeit, az FK Csíkszereda több játékosát behívták a magyar, illetve a román korosztályos válogatottakba. Ki és hogyan dönti el, hogy egy játékos melyik válogatottba megy?
– Jól eső érzés, hogy tehetséges játékospalántáink pályafutását jó irányba tudjuk terelni, és szerepelnek a válogatottakban. Számunkra a magyar válogatott a fontosabb, a román válogatottba csak azok mennek, akiket nem hívnak meg a magyarba. El kell mondjam, hogy az elmúlt hetekben meglátogatott minket a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) vezetősége, élén Răzvan Burleanu elnökkel, Mihai Stoichiță és Nicolae Geolgău szakmai igazgatókkal, akik azért jöttek, hogy megköszönjék a román válogatottakba adott játékosokat, illetve a labdarúgók kitűnő felkészítését.
Számomra azonban sajnálatos, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetséggel (MLSZ) korántsem ilyen jó a kapcsolat. Érthető, hogy azokat a gyerekeket, akiket nem hívnak be a magyar válogatottba, elengedjük a románba. Sajnálom, hogy az FK Csíkszeredát nem veszi komolyan az MLSZ, pedig lobbiszinten mindent megtettük. Nem a mi térfelünkön van a labda. A román szövetség vezérkara azt ígérte, hogy egyik volt játékosunkat idén be fogják hívni a román felnőtt válogatottba! Nevet most nem mondok...
– Sokan voltak kíváncsiak ősszel a felnőtt csapatra, az FK Csíkszereda hazai mérkőzéseire. Mi újság az együttesnél?
– Mivel az akadémiai csapatainkban játszó fiataljainknak jövőt kell teremteni, az anyaegyesület kell prioritást élvezzen, a felnőtt csapattal megpróbáljuk kiharcolni a feljutást.
Tapasztalt játékos, volt fehérorosz bajnok is. Bácskatopolya szintén benne van a határon túli akadémiai rendszerben, megállapodásunk van velük játékoscseréről, most hozzánk jött Lalic, majd nyáron mi adunk nekik kölcsönbe egy fiatalt.
– Hogyan látja a feljutásért vívott harcot a román labdarúgó 3. Liga első csoportjában, ahol az FK Csíkszereda és a Románvásári VSK 30–30 ponttal a 2–3. helyen áll, lemaradva egyetlen ponttal a Bákói Aerostartól, megelőzve szintén egy ponttal az Oțelul csapatát?
– Úgy érzem, hogy a Bákó lesz a legkeményebb ellenfelünk, noha a többieket sem szabad leírni. Értesüléseim szerint a szakszövetség egy csoportja az Oțelul mellett lobbizik, mert úgynevezett „hagyományos csapat”. Ha jól tudom, Csíkszeredának már 1904-ben volt labdarúgó-együttese, a Román Labdarúgó-szövetséget pedig 1914-ben alapították.
Kevés mérkőzés maradt tavaszra, mindent meg kell nyerni a feljutás érdekében. A közvetlen ellenfeleinket hazai pályán fogadjuk, de a hazai előnyt a pályán is érvényesíteni kell. Sajnálom, hogy egy-két nagy nevű, nagy mellényű játékosunk őszi könnyelműsködése miatt elhullattunk két pontot a Valea Mărului otthonában, illetve azt, hogy a sereghajtó Galaci Metalosport otthonában csak 3–1-re nyertünk. Nekik szinte minden csapat rúgott legalább tíz gólt.
Román labdarúgó 3. Liga (2017–2018-as szezon)
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Bákói Aerostar | 28 | 21 | 5 | 2 | 80–20 | 68 |
| 2. | FK Csíkszereda | 28 | 20 | 6 | 2 | 74–25 | 66 |
| 3. | Galaci Suporter Club Oțelul | 28 | 17 | 9 | 2 | 55–15 | 60 |
| 4. | Románvásári VSK | 28 | 14 | 4 | 10 | 68–41 | 46 |
| 5. | Bucovina Rădăuți | 28 | 13 | 6 | 9 | 41–24 | 45 |
| 6. | Szászhermány | 28 | 13 | 5 | 10 | 55–31 | 44 |
| 7. | Sporting Liești | 28 | 13 | 5 | 10 | 48–35 | 44 |
| 8. | Barcarozsnyói Cetate | 28 | 12 | 8 | 8 | 41–28 | 44 |
| 9. | Kézdivásárhelyi KSE | 28 | 12 | 6 | 10 | 69–45 | 42 |
| 10. | CSM Focșani | 28 | 11 | 8 | 9 | 47–36 | 41 |
| 11. | Székelyudvarhelyi FC | 28 | 10 | 3 | 15 | 42–49 | 33 |
| 12. | Sănătatea Dărăbani | 28 | 8 | 6 | 14 | 41–52 | 30 |
| 13. | CSM Pașcani | 28 | 5 | 2 | 21 | 27–78 | 17 |
| 14. | Avântul Valea Mărului | 27 | 3 | 1 | 23 | 29–76 | 10 |
| 15. | Galaci Metalosport* | 27 | 0 | 0 | 27 | 3–165 | -12 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!