A Vasas Femina összes idei mérkőzését idegenben játszotta a kupában, ezeken huszonöt gólt szerzett és egyet kapott: a második körben a 3. ligás FK Csíkszeredát 9–0-ra, a harmadik fordulóban a másodosztályos Jászvásári Navobit 4–0-ra, a negyeddöntőben az 1. ligás Bukaresti Fair Play együttesét 8–0-ra, az elődöntőben pedig a Galaci Universitateát 4–1-re verte.
A Fortuna is a második körben csatlakozott a küzdelmekhez, a Banat Girls együttesét, a harmadik fordulóban pedig a Temesvári Juventust is egyaránt 3–0-ra verte. A negyeddöntőből kiütéses győzelemmel lépett tovább, 8–0-ra nyert Borgóprund ellen, az elődöntőben pedig nagy meglepetésre 2–0-val búcsúztatta a bajnok Kolozsvári Olimpiát.
A Vasas Femina tavaly az elődöntőig jutott a kupában, ahol a Borgóprundi Heniuval szemben büntetőkkel maradt alul. Azelőtt rendre a nyolcad- vagy a negyeddöntő jelentette a végállomást a csapat számára.
A 2010–11-es szezonban még Szentegyházi Vasas néven szerepelt a legjobb négy között.
Andrási Sándor Csaba, a Vasas Femina edzője: „Keményen készülünk a döntőre, hisz ez a klub eddigi legnagyobb teljesítménye. Egyedi dolog előtt állnak a lányok, tudatosult bennük, hogy egy győzelemre vagyunk a trófeától. Mindkét csapatnak ugyanakkora esélye van, remélem a szerencse velünk lesz és megnyerjük a döntőt. Fizikailag jól állunk, Mădălina Marinescu pályára lépése kérdéses, hiszen megsérült a legutóbbi edzésünkön, játékáról a meccs előtt fogunk dönteni.
A női labdarúgó Román Kupa döntőjét pénteken 17 órától játsszák, a találkozót élőben közvetíti a FRF TV Youtube-csatornája.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!