Akárcsak a Ferencváros, amely tizenöt év után jutott be újra a második számú európai kupasorozat csoportkörébe, a barcelonai együttes is hosszú idő, tizenkét év elteltével játszik ismét a főtáblán.
Mindkét csapat győzelemmel hangolt az összecsapásra a bajnokságban: a Ferencváros fölényesen, 4–0-ra verte a Paksot idegenben, míg az Espanyol hátrányból fordítva 2–1-re nyert az Eibar otthonában. Három nyeretlen bajnoki után a spanyoloknak ez volt az első győzelmük, amellyel elmozdultak a kiesőzónából, miközben a Ferencváros egy vereség mellett a harmadik sikerét szerezte meg.
A magyar bajnok ukrán vezetőedzője, Szerhij Rebrov elmondta, sok csapattal találkoztak már ebben a sorozatban, és több meccset láttak, amin játszott az Espanyol, de mivel nem léptek még pályára ellenük, nehéz összehasonlítani a többiekkel.
– nyilatkozta Rebrov. Kifejtette, nem számít, hogy az Espanyol gyengébben kezdte a spanyol bajnokságot, ettől még erős gárda, amely a selejtezőben igazolta, itt a helye a csoportkörben.
Az Espanyolnál nyáron kinevezett David Gallego vezetőedző szerint eddigi legfontosabb mérkőzése vár rá a katalán csapat kispadján. Közölte, ismerik a Ferencvárost, látták a selejtezőben, védekezésből nagyszerűen vált támadásba, illetve nehéz gólt szerezni ellene. Úgy véli, akkor lehetnek eredményesek, ha támadásban uralni tudják a játékot.
Csütörtök, 22 óra:
Espanyol–Ferencváros,
Ludogorec–CSZKA Moszkva.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!