
Kedd este mérkőzött meg egymással a két együttes, amelynek a legelején már a hazaiak majdnem megszerezték a vezetést, egy megpattanó labdát Tudorie bólinthatott kapura az ötösről, azonban Jesus hatalmas bravúrral védett.

Nem kellett sokat várni az első találatra sem, a 14. minutumban egy szögletből beívelt labdára tökéletes ütemben érkezett Mihai Bălașa, hibátlanul bólintott a kapuba (1–0).

Szinte azonnal jött a második gól is, a vendégek óriási hibáját követően Varga Rolandhoz került a játékszer, a tizenhatosról pedig nagyszerűen lőtte ki a jobb alsót (2–0). A 32 éves magyar játékosnak ez volt az első tétmeccsen szerzett találata a Sepsi OSK színeiben.

A második játékrészben szintén a hazai együttes akarata érvényesült, az FC Voluntari teljesen tehetetlen volt. A 62. percben Varga Roland kapott egy kiváló indítást, tökéletesen gurította el a kapus mellett, ezzel végleg eldöntve a lényegi kérdést (3–0).

A hajrában már gálázott a háromszéki alakulat, a csereként beállt Pavol Šafranko is kivette a részét a magabiztos sikerből (4–0), ez volt a negyedik találata a 12. tétmeccsen idén.

A hátralévő időben nem született újabb találat, a Sepsi OSK 4–0-s győzelemmel zárta a csoportkört, mindhárom találkozóját megnyerte és így hibátlan mutatóval végeztek az élen. A piros-fehérek legközelebb a negyeddöntőben kell majd bizonyítsanak, hazai pályán harcolhatják ki az elődöntőbe jutást.

Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!