Kiváló formában és jó előjelekkel várta a labdarúgó Szuperliga 17. fordulójának péntek esti összecsapását a Sepsi OSK, amely az utóbbi időszakban a legjobb mutatókkal rendelkezik a mezőnyben, míg a vendégek elveszítették az előző három meccsüket.
A háromszéki csapatnál lényeges változás volt, hogy a korábbi csapatkapitány Niczuly Roland visszakerült a kezdőbe.
Ahogyan arra számítani lehetett, a sepsiszentgyörgyiek az elején magukhoz vették az irányítást, az első lehetőségük a 10. percben adódott, amikor Ciobotariu távoli lövése elkerülte a kaput. Gyorsan veszélyeztettek a vendégek is, Keita fölé lőtt, Matos próbálkozásánál pedig Niczulynak kellett védenie.
Kevéssel ezután a Sepsi OSK szerezte meg a vezető találatot, Ferareso meggondolatlanul lépett oda Neskovicsnak, így tizenegyeshez jutottak a hazaiak, amit Alimi magabiztosan értékesített.
Alig két perccel később máris megduplázta előnyét Valentin Suciu gárdája, Ninaj indítása után Oteliță csúsztatta meg a labdát, és Oberlin lőtt a hálóba.
A folytatásban többet kezdeményezett a Gloria, Niczulynak résen kellett lennie Keita megpattant lövésénél, de a Sepsinek is volt egy helyzete, Oberlin szabadrúgását hárította a vendégek kapusa.
Támadásban kezdte a második félidőt a buzăui együttes, de nem tudták megbontani a hazai védelmet, így ezúttal is távoli lövésekkel próbálkoztak, ezek azonban nem voltak eléggé pontosak.
A Sepsi OSK magabiztosan őrizte az előnyét, leginkább a védekezésre összpontosított, és nem erőltette a támadásait, csak néhány kontrát tudott indítani, ezek veszélytelenek voltak.
A vendégek a végéig sem adták fel, azonban semmi nem jött össze nekik a hazai kapu előtt, a másik oldalon pedig a házigazdák a hajrában kétszer is közel voltak a gólhoz. Hajdin löketét kitornászta a kapus, aki aztán nagyot bakizott, Coman labdát szerzett vele szemben, de jóvá tette a hibáját, Matei emelésénél nagyot mentett.
A Sepsi OSK folytatta a remek sorozatát és ezzel a győzelemmel átmenetileg fellépett a hatodik, utolsó felsőházi rájátszást érő helyre.
Kemény kiszállás következik a háromszékiek számára, a következő fordulóban a tabellán előttek álló Bukaresti Dinamo otthonában játszanak.
| 2024. 11. 22. 17:30 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | Gloria Buzău Gloria | 2-0 |
| 2024. 11. 22. 20:30 | Konstancai Farul Farul | Galaci Oțelul Oțelul | 0-1 |
| 2024. 11. 23. 17:00 | FC Hermannstadt Hermannstadt | Kolozsvári U Kolozsvári U | 2-1 |
| 2024. 11. 23. 21:30 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | Bukaresti Rapid Rapid | 1-1 |
| 2024. 11. 24. 18:15 | FCSB FCSB | Unirea Slobozia Slobozia | 3-0 |
| 2024. 11. 24. 20:45 | Petrolul Ploiești Petrolul | Bukaresti Dinamo Dinamo | 0-1 |
| 2024. 11. 25. 17:30 | FC Botoșani Botoșani | Jászvásári Poli Jászvásár | 1-1 |
| 2024. 11. 25. 20:30 | Aradi UTA UTA | Universitatea Craiova U Craiova | 1-2 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 17 | 8 | 6 | 3 | 25-14 | 30 |
2 | Universitatea Craiova U Craiova | 17 | 7 | 7 | 3 | 28-17 | 28 |
3 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 17 | 7 | 7 | 3 | 28-20 | 28 |
4 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 17 | 7 | 7 | 3 | 26-18 | 28 |
5 | FCSB FCSB | 17 | 7 | 6 | 4 | 23-18 | 27 |
6 | Petrolul Ploiești Petrolul | 17 | 6 | 8 | 3 | 18-14 | 26 |
7 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 17 | 7 | 4 | 6 | 24-20 | 25 |
8 | Bukaresti Rapid Rapid | 17 | 5 | 9 | 3 | 21-16 | 24 |
9 | Galaci Oțelul Oțelul | 17 | 5 | 8 | 4 | 13-12 | 23 |
10 | Jászvásári Poli Jászvásár | 17 | 6 | 3 | 8 | 18-24 | 21 |
11 | Konstancai Farul Farul | 17 | 5 | 5 | 7 | 17-24 | 20 |
12 | Aradi UTA UTA | 17 | 4 | 6 | 7 | 15-19 | 18 |
13 | Unirea Slobozia Slobozia | 17 | 5 | 3 | 9 | 14-23 | 18 |
14 | FC Botoșani Botoșani | 17 | 4 | 5 | 8 | 15-23 | 17 |
15 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 17 | 4 | 4 | 9 | 19-30 | 16 |
16 | Gloria Buzău Gloria | 17 | 3 | 4 | 10 | 16-28 | 13 |
A Bukaresti Rapid vezetősége remek házigazdának bizonyult, magyar nyelvre lefordított üzenettel fogadta a vendég FK Csíkszeredát a két csapat péntek esti bajnoki mérkőzésén.
Sajnálatos események történtek a lelátón a Gyergyói Hoki Klub legutóbbi hazai mérkőzésén, amelyet követően a vezetőség közleményt adott ki, ebben megpróbálták nyugalomra inteni, ugyanakkor figyelmeztették is a csapat szurkolóit.
Elkápráztatta a közönséget és a zsűrit is a székelyudvarhelyi apa-lánya duó: Kristóf Béla és Rebeka tarolt a Csillag születik tehetségkutató műsorban bemutatott produkciójukkal.
Több mint 3000 román és szövetséges katona részvételével rendezték meg hétfőn Bukarestben a hagyományos katonai díszszemlét a Román Királyság és Erdély egyesülését egyoldalúan kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 107. évfordulója alkalmából.
Sárga jelzésű, azaz elsőfokú, kiadós esőre vonatkozó riasztás van érvényben a fővárosban és az ország további 13 megyéjében, míg a hegyvidéken havas esőre és havazásra kell számítani az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) előrejelzése szerint.
Orosz oligarchák és bűnözők szerezhettek hamis román személyazonosságot, hatalmas vizsgálat folyik. Bukarest mellett megint gázrobbanás történt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!