Az Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF), a Civil Kurázsi Egyesület karöltve a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatallal leporolt egy régi sportrendezvényt, ezen a héten, csütörtökön és pénteken megszervezte az utcabajnokságot.
A labdarúgó megmérettetés célközönsége az 5–8. osztályosok generációja, azaz a 10–15 éves fiatalok voltak. A szervezőket több nehézség is hátráltatta – ilyen volt a tanügyi sztrájk –, körülményesebben jutott el a nevezési információ a fiatalokhoz.
A meghosszabbított jelentkezési időszakot követően végül összesen nyolc együttes mérte össze erejét: hárman a nagyobb (7-8. osztályosok), öten a kisebb (6. osztályosokig) korcsoportban.
A játék, a foci öröme volt a középpontban, ezért mindenki játszott mindenkivel a Székelyudvarhelyi FC műfüves pályáján, a nyertes pedig a majdnem száz fiatal volt.
Mert, bár készítettek rangsort, de minden résztvevő ajándék pólóval, emlékéremmel, oklevéllel térhetett haza, illetve a csapatok egy-egy labdát kaptak. Pontosan azért, hogy megmaradjon a lelkesedés, együtt rúghassák a lasztit a következő idényig.
A szervezők a folytatásban gondolkodnak. Az idei utcabajnokság csak a kezdet volt, vagyis egy 23 éves rendezvény felélesztése.
Telt ház, fúvószenekar és kiváló hangulat fogadta a bajnoki döntőnek beillő rangadót vasárnap kora este Csíkszentsimonban. A hazaiak 4–0-ra legyőzték az Agyagfalvi Lendületet, és megnyerték a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjának bajnoki címét.
A feleknek nem sikerült megállapodniuk, az FK Csíkszereda nem bólintott rá az FCSB által tett ajánlatért Anderson Cearáért. Úgy tűnik, a fővárosiak visszalépnek az üzlettől.
Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.
Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.
A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!