A vetélkedőnek Lendva-Hosszúfalu ad otthont, a csapatokat péntek estére várják. A nyitóünnepségen köszöntőbeszédet mond Horváth Ferenc, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösségének elnöke.
A körmérkőzéses tornát szombaton 10 és 14 óra között rendezik, a mérkőzések 30 percesek, a csapatok pedig 6+1 felállításban lépnek pályára. A résztvevők a tervek szerint szombaton délután megtekintik Gyertyánoson zajló Muravidéki Nemzeti Vágtát.
A Magyar Összetartozás-kupa a labdarúgó Székely-kupa utódja, amelyet évekkel ezelőtt a csicsói Péter Lukács és a bogyiszlói Balogh Árpád kezdeményezett azzal a céllal, hogy
alkalmat adjanak székelyföldieknek és a magyarországi Tolna megyében élő bukovinai székelyek leszármazottjainak a sportos megmérettetés mellett egymás jobb megismerésére, barátságuk elmélyítésére, ápolására.
A tornát felváltva rendezték Csicsóban és a magyarországi Izményben, a rendezvény három éve a Magyar Összetartozás-kupa néven zajlik. A csicsói és a bogyiszlói együttes mellett részt vesz a muravidéki Lendva és a vajdasági Törökfalu csapata.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Lemondott tisztségéről Sorin Ciurariu aradi főépítész, miután a bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy törvénytelen módon állították ki az engedélyt az egykori Andrényi-terményraktár lakóépületté történő átalakítására.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!