Továbbra is kedvezőtlenül alakul az időjárás a törökországi Belekben, ahol csütörtök óta edzőtáborozik a szentgyörgyi csapat. Ez viszont nem tántoríthatja el a készülődéstől a Sepsi OSK-t, a szeles, esős időben is kitartóan gyakorolnak.
Szerdán a szentgyörgyi csapat lejátszotta második felkészülési mérkőzését, ellenfele a kazah élvonalbeli bajnokság 7. helyén álló FC Aktobe volt. Szerencsére a meccs ideje alatt viszonylag jó időjárási körülmények uralkodtak.
A Sepsi OSK kezdőjében két újoncot is nevezett, a frissen igazolt lengyel Sebastian Rudol, illetve a kenyai Abud Omar erősítették a védősort.
Jól indult a találkozó Eugen Neagoe tanítványai számára, a 25. percben Bryan Nouvier megszerezte a vezetést, majd öt perccel később Ibrahima Tandia kettőre növelte az előnyt.
Erre hamar válaszoltak a kazahok: a szerb védőjük, Alexander Simchevich szépített. Az első félidőben már nem született több gól. A második játékrészben Tandia ismét betalált, amivel be is állította a 3–1-es végeredményt.
A szentgyörgyi csapat megnyerte második edzőmeccsét Törökországban – az elsőn kikapott 2–1-re a Sivasspor csapatától.
A háromszékiek következő ellenfele az ukrán Mariupol lesz (január 20., vasárnap), majd két nappal később, január 22-én a Szombathelyi Haladással és január 24-én a bolgár Dunav Rusevel tesztelnek.
Labdarúgás, barátságos mérkőzés, Belek, Törökország:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–FC Aktobe 3–1 (2–1),
gólszerzők: Nouvier (25.), Tandia (30., 64.), illetve Alexander Simchevich (32.)
A Sepsi OSK kezdője: Fejér – Omar, Rudol, Viera, Moura, Rus, Velev, Ștefan, Nouvier, Mensah, Tandia. Több játékos is lehetőséget kapott a meccs során, de a cseréket sajnos a klub nem közölte.
Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.
Rangos nemzetközi megmérettetést nyert Kanadában a Székelyföldi Jégkorong Akadémia U16-os elitképzéses együttese. Az erdélyi fiatalok veretlenül végeztek az első helyen.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Miért ízetlen a mangó, savanyú a narancs és apró a citrom a romániai boltokban? Miközben az európai uniós szabályok elvben valamennyi tagállamban azonosak, a polcokra kerülő gyümölcsök minősége mégis élesen eltér a keleti és a nyugati tagállamokban.
Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!