A labdarúgó 3. Liga 9-es csoportjának 17. fordulójában pénteken délután a víkendtelepi stadionban rendezett mérkőzés előtt a középmezőnyben található két együttest három pont választotta el egymástól.
Nagyon korán, már a 3. percben megszerezte a vezetést a marosvásárhelyi csapat, Gliga volt jó helyen és a kapufa mellől a hálóba továbbította a labdát. A bekapott gól azonban nem zavarta meg a vendégeket – akiknek csapatkapitánya a szovátai születésű, többek között a Sepsi OSK-nál és az Székelyudvarhelyi FC-nél is játszott Kilyén Szabolcs volt – hamar megvoltak a kisebb lehetőségeik az egyenlítesre, de ez nem jött össze. Ezután leginkább a mezőnyben zajlott a játék, sokáig nem is alakult ki újabb helyzet egyik kapu előtt sem.
Aztán félóra lejártával veszélyesebbek voltak a gyulafehérváriak, Szántónak egy távoli lövést kellett szögletre mentenie, majd fejessel is közel voltak a gólhoz.
Betalálni viszont a házigazdának sikerült, a 34. percben egy beívelt szabadrúgás után Csala Tibor megduplázta az előnyt.
A szünet előtt mindkét oldalon kimaradtak a lehetőségek, Szántó kétszer ismét közbe kellett avatkozzon, Dumbrăvean és Lupuleț pedig nem voltak eléggé pontosak a kapu előtt.
Jóval határozottabban kezdte a második félidőt a Marosvásárhelyi SE, és hamar belőtték a harmadik találatot, szöglet után ismét Csala Tibor volt eredményes.
Sokáig azonban nem örülhettek ennek, mivel a vendégcsapat néhány perccel később szépített Vasinc révén. Ezután tovább próbálkoztak a gyulafehárváriak, de újabb helyzetet már nem tudtak kialakítani, mindössze egy távoli lövésig jutottak.
A végéig a hazaiak magabiztosan tartották az előnyüket, és egyáltalán nem forgott veszélyben a győzelmük.
A mérkőzést követően Sütő Szilárd, a Marosvásárhelyi SE vezetőedzője úgy nyilatkozott, minőségben jobb játékot vár a csapattól, de nem lehet telhetetlen, hiszen nyertek, de ha előre akarnak lépni, akkor az ilyen meccseket hamarabb le kell zárni.
Sokat jelentett a korai gól, majd kihasználtuk a rögzített szituációkat, nagyon örülök, hogy Csala Tibor két gólt szerzett, nagyon jó úton jár az utóbbi időben” – közölte a szakvezető.
Győzelmével a Marosvásárhelyi SE utolérte és jobb gólkülönbségével meg is előzte vetélytársát, így feljött a hatodik helyre. Az alapszakasz utolsó fordulójában a következő hétvégén a vásárhelyiek a sereghajtó Marosújvári SK vendégeként játszanak, majd az alsóházi rájátszásban folytatják.
– jegyezte meg a Sütő Szilárd.
| 2023. 03. 18. 15:00 | Marosvásárhelyi SE Marosvásárhelyi SE | Gyulafehérvári CSU Gyulafehérvári CSU | 3-1 |
| 2023. 03. 18. 15:00 | Vajdahunyadi Corvinul Vajdahunyadi Corvinul | Kolozsvári Viitorul Kolozsvári Viitorul | 6-0 |
| 2023. 03. 18. 15:00 | Nyárádtői Unirea Nyárádtő | Marosújvári SK Marosújvár | 3-0 |
| 2023. 03. 18. 15:00 | Gyulafehérvári Unirea Gyulafehérvár | Szászrégeni Avântul Szászrégen | 4-0 |
| 2023. 03. 18. 15:00 | Kolozsvári Sănătatea Kolozsvári Sănătatea | Kudzsiri Metalurgistul Kudzsir | 2-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Vajdahunyadi Corvinul Vajdahunyadi Corvinul | 17 | 16 | 1 | 0 | 59-9 | 49 |
2 | Gyulafehérvári Unirea Gyulafehérvár | 17 | 9 | 3 | 5 | 33-24 | 30 |
3 | Nyárádtői Unirea Nyárádtő | 17 | 9 | 2 | 6 | 31-25 | 29 |
4 | Kudzsiri Metalurgistul Kudzsir | 17 | 8 | 4 | 5 | 26-21 | 28 |
5 | Szászrégeni Avântul Szászrégen | 17 | 6 | 6 | 5 | 20-23 | 24 |
6 | Marosvásárhelyi SE Marosvásárhelyi SE | 17 | 6 | 3 | 8 | 28-31 | 21 |
7 | Gyulafehérvári CSU Gyulafehérvári CSU | 17 | 5 | 6 | 6 | 17-20 | 21 |
8 | Kolozsvári Sănătatea Kolozsvári Sănătatea | 17 | 4 | 2 | 11 | 35-50 | 14 |
9 | Kolozsvári Viitorul Kolozsvári Viitorul | 17 | 3 | 4 | 10 | 14-29 | 13 |
10 | Marosújvári SK Marosújvár | 17 | 2 | 3 | 12 | 22-53 | 9 |
Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.
Az történt, amire számítani lehetett: Hollandia nem tudta nehézzé tenni Románia dolgát, az esélyesebb együttes különösebb megerőltetés nélkül megnyerte a Sencsenben zajló divízió I/B világbajnokságon az első mérkőzését. Jól indul számukra a viadal.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!