Az Arcul de Triumf stadionban megrendezett találkozón a Cristian Dulca szövetségi kapitány által irányított Románia az első félidő közepén szerezte meg a győztes találatot a svájci BSC Young Boys csapatánál légióskodó Cristina Carp révén. A szünet után a vendégek uralták a játékot, és egymás után kétszer is eltalálták a kapufát, de egyenlíteni nem sikerült.
A román válogatott, amely múlt pénteken szintén barátságos meccsen a Székelyudvarhelyi Vasas Femina korábbi játékosa, Ana Maria Vlădulescu a hosszabbítás utolsó percében lőtt góljával 1–1-es döntetlent ért el Szlovénia ellen, májusban ismeri meg ellenfeleit az ősszel debütáló Nemzetek Ligája-sorozatban.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!