Hirdetés

Lefújta az osztályozón való részvételét a Székelykeresztúri Egyesülés

Két ok miatt mondta vissza az osztályozót a Székelykeresztúri Egyesülés
Fotó: Csató Andrea

Biztossá vált, hogy ebben az évben nem lesz új harmadosztályos fociegyüttese Hargita megyének. A 4. Liga bajnoka ugyanis jelezte, távol marad a párosmeccstől, így ellenfele játék nélkül lép szintet.

2025. június 18., 15:52

Ezen a hétvégén játsszák országszerte a labdarúgó harmadosztályba való feljutásért vívott mérkőzések odavágóját. Az előzetes sorsolás alapján a Hargita megyei focibajnokságot megnyerő Székelykeresztúri Egyesülés a Szeben megyét képviselő, Nagyszebeni Inter Stars gárdájával nézett volna farkasszemet.

Hirdetés

Azért a feltételes mód, mert a keresztúriak kedden elküldték a szakszövetséghez azon értesítésüket, hogy nem vesznek részt az osztályozón.

Az Egyesülésnél arról érdeklődtünk, hogy mi áll a döntésük hátterében. A klub játékosa, egyben csapatvezetője, Klein László a Székely Sportnak elmondta, két ok miatt kellett lemondaniuk a párosmeccsről.

Kapcsolódó

„Elsősorban az anyagi helyzetünk miatt tettük meg ezt. A klub éves költségvetése összesen 70 ezer lej. Ez nem csak a felnőtt csapaté, hanem az öt korosztályban szereplő ifinevelést is magába foglalja. Az előttünk álló két mérkőzés mintegy 10 ezer lejbe került volna.

•  Fotó: Csató Andrea Galéria

Fotó: Csató Andrea

A másik szempont, hogy igazából azzal nem számoltunk előzően, hogy mi bajnokok leszünk. A téli szünetben még ott voltunk az utolsók között. Az alapjátékosaink közül többen úgy alakították ki a nyári szünetüket, hogy a pontvadászat lejárta után külföldre mentek dolgozni. Így nagyom szűkös kerettel tudtunk volna kiállni a nagyszebeniek ellen.

Volt egy megbeszélésünk, mérlegeltünk, így arra jutottunk, hogy jobb, ha nem indulunk el ezen.

Próbáltuk a kevésbé rosszat választani. Az a Hargita megyei bajnokságra sem vetett volna jó fényt, hogy mi tartalékos együttessel gólzáporos vereséget szenvedünk. Ráadásul, a visszavágót hazai környezetben rendeztük volna, ki jött volna el a meccsre úgy, hogy már az elsőn eldőlt volna miden” – fejtette ki Klein.

Hozzátette, tudatában vannak, hogy ezért kapnak majd hideget és meleget is, de a döntésük végleges.

Kapcsolódó

A Székelykeresztúri Egyesülés megnyerte a jövő évi Román Kupa Hargita megyei szakaszát is. Ezzel kapcsolatosan a klubvezető elmondta, azzal úgy kalkulálnak, hogy ott lesznek, lejátsszák a július 9. és 16. közötti két kupameccsüket.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Köpésért és a szögletzászló kirúgásáért büntetéseket szabtak ki

Ezen a héten is ülésezett a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület fegyelmi bizottsága. A 4. Liga és az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság mérkőzésein történt sportszerűtlen megnyilvánulások miatt hoztak döntéseket.

Gyerő Roland mesterhármasával Barót továbbra is hibátlanul menetel

Négy hazai és ugyanannyi vendéggyőzelmet jegyeztek a Kovászna megyei futballbajnokság 9. játéknapján, továbbra is remekül teljesítenek az élen álló csapatok.

Mindhárom marosvásárhelyi csapat győzött, döntetlen a dobogósok párharcában

A három marosvásárhelyi együttes egyaránt begyűjtötte a három pontot, a dobogós helyen álló Mezőrücs és Szászrégen döntetlent játszott a Maros megyei labdarúgó 4. Liga elitcsoportjának 9. fordulójában.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

24 meccses eltiltást kapott a játékvezetőt megütő elnök-edző, megfelezték Agyagfalva büntetését

A Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) fegyelmi bizottsága az elmúlt időszakban két ízben is összeült, döntéseket hozott a 4. és az 5. Ligában történt esetek után.

Hetet rúgott az éllovas, csak Bardoc tudott idegenben nyerni a Kovászna megyei pontvadászatban

Nem kímélték egymást a csapatok a Kovászna megyei labdarúgó 4. Liga 8. fordulójában, amelyet nyomasztó hazai fölény jellemzett, a nyolc mérkőzésből mindössze egy alkalommal sikerült a vendégeknek elvinniük a három pontot.

Szinte mindent vittek a hazai csapatok a Maros megyei 4. Ligában

A nyolcadik fordulóban a hazai csapatok egy kivétellel minden mérkőzésen győztek a Maros megyei labdarúgó 4. Liga elitcsoportjában. A bajnokság első három helyezettje begyűjtötte a három pontot, így nem történt változás az élen.

A Székelykeresztúri Egyesülés négy pontot gyűjtött, beérte a címvédőt a Hargita megyei focibajnokságban

Ezen a hétvégén két találkozót tudott le a Székelykeresztúri Egyesülés. Előbb lejátszotta a 9. fordulóhoz tartozó meccsét a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságban, aztán egy elnapolt összecsapáson nyert. A Csíkszentsimonnal a tabella élén található.

Levenné a fölösleges terheket a csapatvezetők válláról az újdonsült Hargita megyei focielnök

Egyöntetű szavazással Hompoth Dezsőt választották a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület elnökévé a következő négy évre. A székelyudvarhelyi sportvezetőt a terveiről és a megyei labdarúgás előtt álló feladatokról kérdeztük.

A közgyűlés bizalmat szavazott, új elnöke van a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesületnek

Egyetlen pályázó volt az elnöki tisztség betöltésére, erre pedig a tisztújító küldöttgyűlés rábólintott. Tamás Zoltán átadta a stafétát, Hompoth Dezső lett a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület új vezetője.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!