Vasárnap este a labdarúgó élvonal tizedik játéknapján a Kolozsvári CFR a FCSB-hez látogatott. A focirangadó csak a nevében volt adok-kapok, túlnyomóan mezőnyben passzolgattak a felek. Ennek függvényében a végeredmény is kiszámítható volt.
Az erdélyiek az első helyről vágtak neki a rangadónak, nem csupán a bajnokságban remekel a kincses város gárdája, csütörtökön saját közönsége előtt győzte le az olasz Laziót az Európa Liga csoportkörében. A fővárosiak gyengélkedtek a pontvadászat elején, az utóbbi két játéknapon már pozitív eredményeket értek el, nyertek a CSU Craiova és a Konstancai Viitorul ellen.
Nem szöktek egymásnak a riválisok, inkább a megfontolt építkezéseken volt a hangsúly, így többnyire mezőnyben folyt a játék. A FCSB – eddig Pitești-en játszotta a hazai meccseit, most „költözött” vissza a Nemzeti Arénába – hagyta ki az első valamirevaló lehetőséget, Fl. Coman húsz méterről elvégzett szabadrúgását könnyedén védte Arlauskis.
Válaszképp túloldalt majdnem félóráig kellett várni, Omrani maradt szabadon, a tizenhatosról szúrta rá, a labda mellé szállt.
A kiegyensúlyozott első játékrész legvégén Deac szabadrúgását hárította a hálóőr.
A pihenőt követően sem változott a játék képe, igaz, hogy a ritmusra és a küzdésre nem lehetett panasz, csak épp egy igazi mérkőzés sava-borsa hiányzott, a gólhelyzet.
A két fél gyorsan beletörődött, megelégedett, hogy pontosztozkodással záruljon a mérkőzés.
Labdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 10. forduló:
FCSB–Kolozsvári CFR 0–0
Nemzeti Aréna, vezette. Ovidiu Hațegan (Arad).
FCSB: Bălgrădean – Creţu, Planic, Cristea, Panțîru – Ov. Popescu, Pintilii (Fl. Tănasă, 45.), Oaidă – Ad. Popa (Gnohere, 46.), Tsoumou (Vînă, 75.), Fl. Coman. Edző: Bogdan Vintilă.
CFR: Arlauskis – Peteleu, Boli, Vinicius, Camora – Culio, Hoban, Itu (Bordeianu, 66.) – Deac, Omrani (Rondon, 86.), V. Costache (Pașcanu, 72.). Edző: Dan Petrescu.
Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz, 10. forduló
| 2019. 09. 20., 20:30 | Medgyesi Gaz Metan | Universitatea Craiova | 2–3 |
| 2019. 09. 21., 15:00 | FC Voluntari | Academica Clinceni | 1–2 |
| 2019. 09. 21., 17:30 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | Nagyszebeni Hermannstadt | 3–0 |
| 2019. 09. 21., 20:30 | Astra Giurgiu | Bukaresti Dinamo | 3–2 |
| 2019. 09. 22., 17:30 | FC Botoșani | Chindia Târgoviște | 0–3 |
| 2019. 09. 22., 20:30 | FCSB | Kolozsvári CFR | 0–0 |
| 2019. 09. 23., 20:30 | FC Viitorul | Jászvásári Poli | 2–1 |
Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Kolozsvári CFR | 26 | 15 | 7 | 4 | 51–16 | 52 |
| 2. | Universitatea Craiova | 26 | 14 | 4 | 8 | 41–28 | 46 |
| 3. | FC Botoșani | 26 | 12 | 9 | 5 | 36–30 | 45 |
| 4. | FCSB | 26 | 13 | 5 | 8 | 37–29 | 44 |
| 5. | Medgyesi Gaz Metan | 26 | 12 | 7 | 7 | 34–30 | 43 |
| 6. | Astra Giurgiu* | 26 | 13 | 6 | 7 | 38–29 | 42 |
| 7. | FC Viitorul | 26 | 11 | 7 | 8 | 44–29 | 40 |
| 8. | Bukaresti Dinamo | 26 | 10 | 4 | 12 | 37–41 | 34 |
| 9. | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | 26 | 7 | 12 | 7 | 30–26 | 33 |
| 10. | Chindia Târgoviște | 26 | 6 | 7 | 13 | 29–47 | 25 |
| 11. | Nagyszebeni Hermannstadt | 26 | 5 | 10 | 11 | 26–44 | 25 |
| 12. | Jászvásári Poli | 26 | 5 | 7 | 14 | 26–40 | 22 |
| 13. | Academica Clinceni | 26 | 4 | 10 | 12 | 30–47 | 22 |
| 14. | FC Voluntari | 26 | 5 | 5 | 16 | 22–45 | 20 |
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!