A legnagyobb hiányzó továbbra is Denis Alibec. A rutinos támadó az FCSB elleni 2–2-es döntetlenről is sérülés miatt maradt le, és továbbra sem épült fel, így az FK Csíkszereda ellen sem léphet pályára.
Újabb kieső Alexandru Goncear, aki a legutóbbi mérkőzésen csúnyán ráesett a jobb vállára. Sabău szerint a sérülés nem súlyos, de a játékos várhatóan egy-két hétig nem állhat rendelkezésre. Ionuț Vînă már visszatért az edzésekhez sérülése után, ugyanakkor még kérdéses, milyen állapotban lesz a nagy hőségben. Ionuț Cojocaru egészségügyi problémák miatt csak a mérkőzés előtti napokban kapcsolódott be újra a közös munkába. Cristian Ganea viszont ismét teljes értékű edzésmunkát végez. A vezetőedző azonban nem szeretné elsietni a visszatérését, mert attól tart, hogy egy túl korai terhelés újabb sérüléshez vezethet.
A szakember szerint a FCSB elleni pontszerzés ellenére nincs okuk elégedettségre. Úgy fogalmazott, több játékosa – köztük a fiatalok is – jelenleg csupán képességei felét nyújtja, ezért mentálisan, fizikailag és taktikailag egyaránt fejlődniük kell.
A Farul jelenleg nyolcadik a táblázaton, a nyitófordulóban hiába játszott veszélyesebben, 2–1-re kikapott a Kolozsvári U vendégeként. A második fordulóban már javított, gyakorlatilag leradírozta a pályáról a Vajdahunyadi Corvinult, amikor hazai pályán 2–0-ra nyert. Az előző fordulóban közel volt a bravúrhoz, a szünetben még 2–0-ra vezetett az FCSB ellen, a bukarestiek a hajrában egyenlítettek.
A csíkiak számára intő jel, hogy a Farul mindhárom meccsén betalált, öt gólnál jár.
A két csapat az előző szezonban háromszor találkozott egymással, az alapszakaszban a Farul hazai pályán 3–0-ra nyert, míg az FK házigazdaként 1–0-ra, az alsóházban 1–1-el ért véget a mérkőzésük.
A labdarúgó Szuperliga negyedik fordulójának mérkőzése 18.30-kor kezdődik Ovidiuban, Gabriel Mihuleac vezeti, segédjei George Bogdan Duta és Florin Ionuț Iftode lesznek, negyedik játékvezető Cristian Moldoveanu. A VAR-szobában Horia-Gabriel Mladinovici és Cristina Trandafir fog ülni.
A találkozót élőben közvetíti a Digi Sport 1 és a Prima Sport 1.
| 2026. 08. 07. 20:30 | Aradi UTA UTA | Bukaresti Rapid Rapid | 0-0 |
| 2026. 08. 08. 18:30 | Konstancai Farul Farul | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 3-2 |
| 2026. 08. 08. 21:30 | Bukaresti Dinamo Dinamo | FC Voluntari Voluntari | 4-0 |
| 2026. 08. 09. 18:30 | Petrolul Ploiești Petrolul | Galaci Oțelul Oțelul | 1-0 |
| 2026. 08. 09. 21:30 | Universitatea Craiova U Craiova | FC Argeș Pitești FC Argeș | 0-1 |
| 2026. 08. 10. 18:30 | FC Botoșani Botoșani | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 0-0 |
| 2026. 08. 10. 21:30 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | FCSB FCSB | 0-0 |
| 2026. 10. 08. 20:30 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | Kolozsvári U Kolozsvári U |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 4 | 3 | 0 | 1 | 3-2 | 9 |
2 | FCSB FCSB | 4 | 2 | 2 | 0 | 6-2 | 8 |
3 | Bukaresti Rapid Rapid | 4 | 2 | 2 | 0 | 5-2 | 8 |
4 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 4 | 2 | 1 | 1 | 10-3 | 7 |
5 | Konstancai Farul Farul | 4 | 2 | 1 | 1 | 8-6 | 7 |
6 | Universitatea Craiova U Craiova | 4 | 2 | 0 | 2 | 9-6 | 6 |
7 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 3 | 2 | 0 | 1 | 4-3 | 6 |
8 | Petrolul Ploiești Petrolul | 4 | 2 | 0 | 2 | 2-5 | 6 |
9 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 4 | 1 | 2 | 1 | 4-3 | 5 |
10 | Galaci Oțelul Oțelul | 4 | 1 | 2 | 1 | 5-5 | 5 |
11 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 4 | 1 | 2 | 1 | 2-2 | 5 |
12 | FC Voluntari Voluntari | 4 | 1 | 1 | 2 | 3-11 | 4 |
13 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 3 | 1 | 0 | 2 | 7-5 | 3 |
14 | FC Botoșani Botoșani | 4 | 0 | 3 | 1 | 4-5 | 3 |
15 | Aradi UTA UTA | 4 | 0 | 2 | 2 | 2-7 | 2 |
16 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 4 | 0 | 0 | 4 | 2-9 | 0 |
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!