Javában zajlik a CONIFA női labdarúgó-világbajnoság Észak-Norvégiában, Bodø-ben. A mezőny két forduló után van, az élen a hibátlan, házigazda Sápmi áll, miután szerdán délután két góllal legyőzte Tamil Eelam együttesét. A lappföldiek az éjszaka rendezett mérkőzésen ugyancsak kettővel nyertek Székelyföld ellen, míg a székely lányok és a srí lankaiak 2–2-es döntetlent játszottak egymással.
Így kulcsfontosságú lesz a szerda éjfélkor rendezendő második mérkőzés a két csapat között.
Krall Tímeával, a legtöbb székely válogatottsággal rendelkező játékossal beszélgettünk a meccs előtt.
„Tizenkét éve focizom, de ilyenben még soha nem volt részem, hogy egy nap alatt két teljes mérkőzést játsszak végig, és az egyiket pedig éjfélkor.
– emlékezett vissza az első éjféli meccsre a Székelyudvarhelyi Vasas Femina játékosa.
„Habár épp nem sütött a nap, és a pálya világítása is fel volt kapcsolva, arra nem lett volna szükség, annyira világos volt. Azt hittük, hogy délután van. Tudtuk, hogy Sápmi erős játékerőt képvisel, és jobbak, mint a Tamil Eelam. Mi is sokkal jobban játszottunk, nem érződött az első meccs fáradalma” – folytatta az ötszörös válogatott.
Krall kiemelte, hogy habár csak egy pontot szereztek az első két meccsen, jó a hangulat az öltözőben. „Megyünk előre és tesszük a dolgunkat, megpróbáljuk a legjobbat kihozni a helyzetből. Tudjuk a taktikát, a Tamil Eelam elleni második meccset meg akarjuk nyerni” – tette hozzá.
Az egy nap alatti két meccset követően a székely válogatott tagjai a lehető legtöbbet pihentek szerdán, a napfény elől pedig a jól elsötétített hálószobákba lehet elbújni. „Harmadik napja vagyunk itt, egyelőre csak furcsa, még nem zavaró a folyamatos napfény. Norvégia teljesen más, mint amit megszoktunk otthon. Habár júniusban járunk, a környező hegyeket hó takarja és nagyon hideg van. Most épp 13 Celcius fok van, ami focizáshoz tökéletes, városnézéshez annyira nem” – mondta kacagva Krall. Arra a kérdésünkre pedig, hogy kapura akarta lőni azt a szabadrúgást, amiből megszerezte a vezetést Székelyföld az első meccsen, Krall egyértelmű igennel válaszolt.
Nem csak a pályán mutatott játékkal vannak súlyos gondok a háromszéki együttesnél, hanem a mentalitás és a hozzáállás sem megfelelő – árulta el Ovidiu Burcă, a piros-fehérek vezetőedzője. A Corvinul elleni vereség után csalódottan értékelt a szakember.
Lejátszotta harmadik mérkőzését a labdarúgó 2. Liga idei kiírásában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, ám a várva várt hazai bemutatkozás vereséggel zárult: hétfő délután a Vajdahunyadi Corvinul 2–0-ra nyert a Sepsi Duna Arénában.
Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Az elmúlt öt egyetemi évben (2019–2024) több mint 55 000 külföldi hallgató végzett alap-, mester- és doktori képzésen romániai egyetemeken – derül ki a Profit.ro által ismertetett hivatal
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!