Hirdetés

Közzétették a Sepsi OSK első két meccsének időpontját

Jövő szombaton a Concordiával kell megmérkőzzön a szentgyörgyi együttes. Archív
Fotó: Sánta Imre

2018. március 02., 20:43

A Hivatásos Labdarúgó-liga (LPF) már korábban összeállította a mérkőzések sorrendjét a labdarúgó 1. Liga rájátszásában, de most közzétették az első két forduló időpontjait is.

2018. március 02., 20:43

Chiajnán játssza le az első meccsét a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a play-outban. A Concordia elleni találkozó március 10-én, szombaton 18 órakor kezdődik. A második fordulót a háromszéki együttes és a FC Voluntari összecsapása zárja, március 19-én hétfőn 20.45-től mérkőzik meg egymással a két gárda.

Mint azt már közöltük, eredetileg ezen a hétvégén kellett volna megrendezzék az első fordulót, de a rossz időjárási körülmények miatt egy héttel eltolták a rajtot.

Hirdetés

Kapcsolódó

A Sepsi OSK a kiesés ellen harcol. Amennyiben sikerül elcsípnie a 11. helyet, akkor biztos bennmaradó. Jelen állás szerint (a 12. helyen van) osztályozós mérkőzést kell játsszon a 2. Liga harmadik helyezettjével – az utolsó két csapat automatikusan visszaesik a 2. Ligába.

Labdarúgás, 1. Liga, rájátszás, 1. forduló:

Alsóház
Március 9., péntek:
FC Botoșani–Bukaresti Juventus (18 óra)
Március 10. szombat:
Concordia Chiajna–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK (18 óra)
Március 11., vasárnap:
FC Voluntari–Temesvári Poli (18 óra)
Március 12., hétfő
Bukaresti Dinamo–Medgyesi Gaz Metan (20.45)

Felsőház
Március 9., péntek:
Kolozsvári CFR–Jászvásári Poli CSM (20.45)
Március 10., szombat:
CSU Craiova–Astra Giurgiu (20.45)
Március 11., vasárnap:
FCSB–FC Viitorul (20.45)

2. forduló:
Alsóház

Március 16., péntek:
Bukaresti Juventus–Temesvári Poli (18 óra)
Március 17., szombat:
Medgyesi Gaz Metan–Concordia Chiajna (18 óra)
FC Botoșani–Bukaresti Dinamo (20.45)
Március 19., hétfő:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–FC Voluntari (20.45)

Felsőház
Március 16., péntek:
FC Viitoul–CSU Craiova (20.45)
Március 18., vasárnap:
Jászvásári Poli CSM–Astra Giurgiu (18 óra)
Kolozsvári CFR–FCSB (20.45)

A Sepsi OSK további meccsei:
3. forduló: Temesvári ACS Poli–Sepsi OSK
4. forduló: Bukaresti Juventus–Sepsi OSK
5. forduló: Sepsi OSK–Medgyesi Gaz Metan
6. forduló: FC Botoșani–Sepsi OSK
7. forduló: Sepsi OSK–Bukaresti Dinamo B.
8. forduló: Sepsi OSK–Concordia Chiajna
9. forduló: FC Voluntari–Sepsi OSK
10. forduló: Sepsi OSK–Temesvári ACS Poli
11. forduló: Sepsi OSK–Bukaresti Juventus
12. forduló: Medgyesi Gaz Metan–Sepsi OSK
13. forduló: Sepsi OSK–FC Botoșani.

Ranglisták

Felsőház:
1. Kolozsvári CFR 30 pont
2. FCSB 28
3. Craiova 26
4. Astra Giurgiu 22
5. Viitorul 22
6. Jászvásár 20

Alsóház:
7. Botoșani 20 pont
8. Dinamo 20
9. Chiajna 14
10. Voluntari 14
11. Temesvár 14
12. Sepsi OSK 10
13. Medgyes 8
14. Juventus 6.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Ez is érdekelheti

Gól nélkül zárta a bulgáriai edzőtábort a Sepsi OSK

Két felkészülési mérkőzéssel fejezte be bulgáriai edzőtáborát a Sepsi OSK. Ovidiu Burcă együttese pénteken a Slavia Sofia és az FK Hebar ellen is pályára lépett, ám egyik találkozón sem sikerült betalálnia.

A főtáblára jutásért küzdenek a székelyföldi focicsapatok a kupában

Jövő héten rajtol a labdarúgó Román Kupa 2026–2027-es kiírásának regionális szakasza. A megyei kupagyőztesek hét régióban, háromcsapatos csoportokban küzdenek meg a főtáblára jutásért.

Papírforma eredményekre és látványos meccsekre számít a sepsiszentgyörgyi bunyós

A labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjének hajrájához érkeztünk, péntek este és szombat hajnalban újabb három mérkőzést rendeznek. Ezúttal Toró Ákost, a sepsiszentgyörgyi bunyóst kértük fel, hogy tippelje meg a párharcok végkimenetelét.

Valentin Suciu már pihent eleget, új kihívásra vágyik

Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.

Korábbi csapatához igazolt Bara Levente

A Szatmárnémeti Olimpia VSK csapatánál folytatja a székelyudvarhelyi középpályás. Bara Levente három év után újra a klub színeiben játszik.

Elképesztő hajrában győztek a portugálok, igazolták a papírformát a svájciak

A párharcok favoritjai harcolták ki a továbbjutást a labdarúgó-világbajnokság péntek hajnali és reggeli tizenhatoddöntőjében. Portugália hátrányból fordítva múlta felül Horvátországot, míg Svájc két góllal nyert Algéria ellen.

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Spanyol továbbjutást tippel a legsikeresebb székelyföldi biatlonedző

Újabb összecsapások következnek a labdarúgó-világbajnokságon, a csapatok a legjobb tizenhat közé jutásért küzdenek. A Székely Sport tippjátékában ezúttal Márton Simon biatlonszakedző osztotta meg várakozásait, aki a favoritok sikerére számít.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!