Amint az várható volt, a bajnoki címre is esélyesnek tartott oltyán együttes nagy lendülettel kezdett, és már a 6. percben Băluță állt közel a gólszerzéshez, azonban csavarása nem talált célt.
Nem sokkal később a bizonytalankodó védők mögül Martic fejelhetett kapura, de próbálkozása pontatlan volt. A piros-fehérek sem maradtak adósok a válasszal:
a 12. percben Oliveira mintegy 25 méterről vette célba az ellenfél kapuját, Mitrovic viszont résen állt, és szögletre mentett.
A sarokrúgásból kapu elé ívelt labdát Viera csúsztatta tovább, a jól érkező Obšivač közvetlen közelről fejelhetett, azonban a horvát védő a hazaiak kapusát találta el, kihagyva egy óriási lehetőséget.
Nem sokkal később a túloldalon már Rîmniceanunak is akadt dolga, aki előbb a 18. percben Mateiu fejesét védte, majd egy perc múlva Martic távoli lövését fogta biztos kézzel.
A folytatásban a hazaiak igyekeztek nyomás alatt tartani az OSK védelmét, azonban Eugen Neagoe tanítványai szervezetten védekeztek, így igazán nagy helyzet nem is adódott a craiovai csatárok előtt.
A második játékrész első lehetőségét a 47. percben Mitriță hagyta ki, aki jó helyzetből lőtt pontatlanul, majd két perccel később Ferreira egy szöglet nyomán fejelhetett kapura, azonban próbálkozását Rîmniceanu védte.
A hazaiak fölénye végül a 62. percben érett góllá, amikor Gustavo mintegy 30 méterről, szabadrúgásból csavart a hosszú sarok irányába, a szétbomló sorfal pedig megzavarta Rîmniceanut, aki későn vetődött, a labda pedig a kapufáról vágódott a hálóba (1–0).
A bekapott gól után bátrabban kitámadtak a piros-fehérek, és a 71. percben közel is álltak az egyenlítéshez: Hamed harcolt ki egy szabadrúgást, amelyet Fülöp végezhetett el, azonban lövése elsüvített a kapu mellett.
Néhány perccel később szintén Hamed hozta helyzetbe Oliveirát, azonban a kapujából kimozduló Mitrovic az utolsó pillanatban elhalászta a labdát a portugál középpályás elől.
A találkozó utolsó negyedórájára Eugen Neagoe kétcsatáros játékra váltott, azonban az OSK játékából hiányzott az átütő erő, már nem sikerült veszélyes támadásokat felépíteniük.
A háromszékiek egy olyan mérkőzésen maradtak alul, amelyen rendkívül összeszedetten védekeztek, és egy kis szerencsével akár a pontszerzés is összejöhetett volna.
A következő játéknapon a piros-fehérek február 17-én, szombaton 14 órakor a Concordia Chiajna csapatát fogadják a ploiești-i Ilie Oană Stadionban.
„Bíztunk abban, hogy ma este veretlenül távozhatunk, és nem is álltunk távol ettől, mert ha az első félidőben kihasználjuk a gólhelyzeteinket, akár a három pontot is megszerezhettük volna. Jól játszott a csapat, a fiúkat dicséret illeti az erőfeszítésükért, hiszen semlegesíteni tudták az ellenfél veszélyes csatárait.
Pedig fel voltunk készülve erre a meccsre, az ellenfél semmivel sem lepett meg minket, de sajnos nekünk nem jött össze a gólszerzés. Márpedig enélkül nagyon nehéz jó eredményt elérni a Craiova ellen” – nyilatkozta a mérkőzést követően Eugen Neagoe, a Sepsi OSK vezetőedzője.
Labdarúgás, 1. Liga, 24. forduló, Craiova, Ion Oblemenco Stadion, 15 000 néző:
CSU Craiova–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 1–0 (0–0),
gólszerző: Gustavo (62.).
Craiova: Mitrovic – Popa, Kelic, Ferreira – Martic, Mateiu, Zlatinski, Briceag – Gustavo (Burlacu, 80.), Mitriță (Bărbuț, 71.), Băluță. Edző: Devis Mangia.
Sepsi OSK: Rîmniceanu – Dalmau, Viera, Obšivač, Sato – Gorrin (Hadnagy, 76.), Petrović – Oliveira, Tandia (Fülöp, 55.), Hamed – Kuku (Chiriță, 83.). Edző: Eugen Neagoe.
Sárga lap: Zlatinski (23.), Ferreira (31.), Mateiu (70.), Kelic (84.), illetve Viera (13.), Oliveira (23.), Petrović (85.), Fülöp (90.).
Játékvezetők: Andrei Antonie (Bukarest), Bogdan Gheorghe (Bukarest), Gabriel Bârjac (Zilah).
Román labdarúgó 1. Liga, 24. forduló
| 2018. 02. 09., 00:00 | Astra Giurgiu | Medgyesi Gaz Metan | 4–3 |
| 2018. 02. 09., 00:00 | Temesvári ACS Poli | FC Voluntari | 2–3 |
| 2018. 02. 10., 00:00 | FCSB | Kolozsvári CFR | 1–1 |
| 2018. 02. 10., 00:00 | Bukaresti Juventus | FC Viitorul | 0–1 |
| 2018. 02. 11., 00:00 | CSU Craiova | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | 1–0 |
| 2018. 02. 12., 00:00 | Jászvásári Poli CSM | FC Botoșani | 1–0 |
| 2018. 02. 12., 00:00 | Concordia Chiajna | Bukaresti Dinamo | 3–4 |
Román labdarúgó 1. Liga
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Kolozsvári CFR | 26 | 18 | 5 | 3 | 41–13 | 59 |
| 2. | FCSB | 26 | 16 | 7 | 3 | 52–18 | 55 |
| 3. | CSU Craiova | 26 | 14 | 9 | 3 | 41–26 | 51 |
| 4. | FC Viitorul | 26 | 13 | 5 | 8 | 34–21 | 44 |
| 5. | Astra Giurgiu | 26 | 12 | 8 | 6 | 38–26 | 44 |
| 6. | Bukaresti Dinamo | 26 | 11 | 6 | 9 | 39–31 | 39 |
| 7. | Jászvásári Poli CSM | 26 | 11 | 6 | 9 | 34–31 | 39 |
| 8. | FC Botoșani | 26 | 11 | 6 | 9 | 28–26 | 39 |
| 9. | Concordia Chiajna | 26 | 8 | 4 | 14 | 36–37 | 28 |
| 10. | FC Voluntari | 26 | 7 | 7 | 12 | 25–35 | 28 |
| 11. | Temesvári ACS Poli | 26 | 6 | 9 | 11 | 22–37 | 27 |
| 12. | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | 26 | 5 | 4 | 17 | 15–44 | 19 |
| 13. | Medgyesi Gaz Metan | 26 | 2 | 10 | 14 | 14–39 | 16 |
| 14. | Bukaresti Juventus | 26 | 1 | 8 | 17 | 12–47 | 11 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!