Kovács az idei kiírásban hat Bajnokok Ligája-meccsen kapott bizonyítási lehetőséget, ő dirigált a Barcelona–PSG (1–4), a Newcastle–PSG (4–1), az Arsenal–Sevilla (2–0), az AC Milan–Dortmund (1–3), az FC Porto–Shahtar (5–3) és az Inter–Atletico Madrid (1–0) összecsapásokon.
A második legrangosabb európai kupasorozatban a Villarreal–Marseille párharcot irányította, ezúttal pedig a finálét kapta meg az Európa-ligában, amit az Atalanta és a Bayer Leverkusen vív meg egymással. A német együttes egészen elképesztő szezont fut, összességében 50 veretlen mérkőzésnél jár, a német bajnoki címet már behúzta, a kupában is bejutott a döntőbe, így akár a triplázás is sikerülhet a gyógyszertáriaknak.
Kovács István munkáját Vasile Marinescu és Ovidiu Artene segíti majd az oldalvonalról, illetve szintén egy honfitársa dolgozik majd VAR-asszisztensként Cătălin Popa személyében.
A finálét május 22-én rendezik, 22 órától a dublini Aviva Stadionban.
Sok helyzetet elpuskázott a sepsiszentgyörgyi együttes saját közönsége előtt. A Besztercei Gloria egy ajándékba kapott góllal kiegyenlített, így pontokat hullajtott a háromszéki gárda.
Mozgalmasabb első felvonást követően a második már visszafogottabb játékot hozott. Megvolt az esélye az FK Csíkszeredának, hogy megszerezze harmadik diadalát az élvonalban, de a kapufáról kifele pattant a labda a tizenegyesnél a Petrolul Ploiești ellen.
Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.
A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!