Hirdetés

Kovács István már a második helyen a hazai bírók örökranglistáján

Kovács István eddig 381 mérkőzést vezetett a román élvonalbeli bajnokságban
Fotó: Pinti Attila

A nagykárolyi sípmester fellépett az örökranglista második helyére a hazai élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban vezetett mérkőzések számát tekintve.

2026. május 06., 12:29

A 41 éves játékvezető legutóbb a Szuperliga alsóházi rájátszásának hetedik fordulójában hétfőn rendezett Unirea Slobozia–FC Hermannstadt párharcban (2–2) fújta a sípot. Kovács Istvánnak ez volt a 381. meccse a román élvonalban, ezzel utolérte az örökranglistán a 2018 végén 20 év bíráskodás után visszavonult Alexandru Tudort.

Kovács István 2007. augusztus 11-én mutatkozott be a hazai élvonalbeli bajnokságban, amikor a Temesvári Poli és a Pandurii Târgu Jiu közötti mérkőzést vezette.

Hirdetés

Ezt megelőzően azonban már kapott egy fontos megbízást: 2007 júliusában a Szuperkupa döntőjére delegálták, amelyen a Rapid és a Dinamo csapott össze.

A Szuperligában eddig levezetett 381 találkozó mellett Kovács István bőséges nemzetközi tapasztalattal és rendkívül fontos küldetésekkel is büszkélkedhet.

Többek között azzal, hogy mindhárom európai kupasorozat, a Bajnokok Ligája, az Európa-liga és a Konferencia-liga döntőjét is vezette.

A nagykárolyi bíró 2018 óta FIFA-játékvezető, 2019-től pedig a legmagasabb szintű, az UEFA Elite kategóriába tartozik.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Nemrég Kovács István felkerült azon játékvezetők szűkített listájára, akik esélyesek mérkőzéseket vezetni a jövő hónapban az Egyesült Államokban, Mexikóban és Kanadában kezdődő világbajnokságon. Az előző tornán, három és fél évvel ezelőtt Katariban nem kapott megbízatást játékvezetőként, viszont nyolc alkalommal tartalékbíróként működött közre.

A romániai sípmesterek örökranglistáját a 48 éves, továbbra is bíráskodó Sebastian Colțescu vezeti, a craiovai származású bíró 422 mérkőzésnél tart.

Colțescu 2003. november 28-án debütált a hazai élvonalban, amikor a Galaci Oțelul–Besztercei Gloria találkozón fújta a sípot.

Jelenleg Romániában nincs felső korhatár a játékvezetők számára, így addig folytathatják a pályafutásukat, amíg sikeresen teljesítik az évente kétszer – nyáron és télen – megrendezett fizikai felméréseket.

A román élvonalban legtöbb mérkőzést vezető bírók top 10-es listája:

1. Sebastian Colțescu 422
2. Kovács István 381
3. Alexandru Tudor 381
4. Cristian Balaj 341
5. Radu Petrescu 309
6. Ovidiu Hațegan 308
7. Sorin Corpodean 268
8. Nicolae Rainea 267
9. Marcel Bîrsan 260
10. Marius Avram 246

1 hozzászólás
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Ez is érdekelheti

A Sepsivel és az FK-val is játszik barátságos meccset a másodosztályú csapat

Három élvonalbeli együttessel is megmérkőzik a bajnoki szünetben a Besztercei Gloria. A másodosztályban szereplő csapat a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda mellett a Kolozsvári U-val is felkészülési találkozót játszik.

Megvált edzőjétől a szuperligás klub az újabb vereség után

A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.

A Sepsi OSK lőtávolban a felsőháztól, egyre jobban leszakad az FK Csíkszereda

A Sepsi OSK fájó aradi veresége ellenére mindössze egy pontra van a felsőháztól, az FK Csíkszereda viszont tíz forduló után is nyeretlenül, egyre nehezebb helyzetben kezdte el a bajnoki szünetet.

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Kegyetlenül megbüntette a hibákat a Petrolul, az FK Csíkszereda csak érvénytelenített gólig jutott (videóval)

Bátran kezdett és egy érvénytelenített gólig is eljutott az FK Csíkszereda, a Petrolul azonban a második félidőben két hibát is megbüntetett, és otthon tartotta a három pontot. A piros-feketék tíz forduló után továbbra is nyeretlenek a Szuperligában.

Fel kell kötnie a gatyáját az FK Csíkszeredának a Petrolul ellen

A bajnoki szünet előtti utolsó találkozón a negyedik helyen álló Petrolul Ploiești otthonában lép pályára a sereghajtó FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén.

A bajnok kiütötte az FCSB-t (videóval)

A bajnoki címvédő U Craiova kiütéses győzelmével zárult a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójának rangadója, szombaton este hazai közönség előtt 5–0-ra verte az FCSB-t.

Emberelőnyben nyert a CFR, kiszorította a Sepsi OSK-t a legjobb hatból

Gyorsan javított a Sepsiszentgyörgyön elszenvedett vereség után a Kolozsvári CFR. A kincses városiak szombat délután 3–1-re legyőzték az FC Botoșani együttesét, és ezzel megelőzték a Sepsi OSK-t a tabellán, amely így kiszorult a legjobb hat közül.

A feljutás óta egy fél csapatra való alapember maradt az FK Csíkszeredánál

Jelentősen átalakult az FK Csíkszereda játékosállománya a 2024–2025-ös másodosztályú idény óta. A feljutást kiharcolt csapatból viszont több alapember is a klubnál maradt, és a 2026–2027-es élvonalbeli szezonban is az együttesnél szerepel.

Burcă keményen fogalmazott: gyáva volt a csapata Aradon

Az utolsó pillanatban maradt pont nélkül a Sepsi OSK az Aradi UTA otthonában. Ovidiu Burcă magára vállalta a felelősséget, ugyanakkor gyávának nevezte csapatát, Adrian Mihalcea szerint viszont teljesen megérdemelt hazai győzelem született.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!