Három évvel ezelőtt nagyon közel volt a Székelyudvarhelyi FC, kopogtatott a másodosztály kapuján. Akkor tizenegyes párbajban maradt alul a CSM Slatinával szemben. Most egy újabb próbálkozást tehet, a labdarúgó 3. Liga 6-os csoportját megnyerte, így jogot szerzett az osztályozón való részvételre. Az elődöntők odavágóját országszerte szerdán rendezik, a székelyföldiek idegenben kezdik a CS Blejoi otthonában.
„Az eddigi szezonunkkal elégedettek vagyunk, de még korántsem jelenthetem ki azt, hogy teljes az idény. Az év során szinteket lépdegéltünk, fiatal csapat vagyunk, a fejlődés útján jól haladtunk. Hétről-hétre megvívtuk a csatáinkat, megnyertük a csoportunkat, tehát bajnokok vagyunk” – nyilatkozta a Székely Sport megkeresésére a Székelyudvarhelyi FC edzője, Demény Norbert.

A szakember ettől az évadtól irányította a 3. ligás gárdát, a keret kialakításánál pedig a szakmai stábbal azt tartották szem előtt, hogy olyan játékosokat hívjanak a keretbe, akik az akadémián nevelkedtek, székelyföldi sportolók.
„Ezek a srácok a régiót képviselik, a nagy részének már voltam az edzőjük a Székelyföldi Labdarúgó Akadémián. Ismertük egymást, tudták azt, hogy mi az edzői felfogásom, hogy dolgozom. A szezonban nagyon sok jó meccset játszottunk, ezeken a találkozókon minőségi focit mutattunk” – fejtette ki a tréner.

A Székelyudvarhelyi FC az 3. Liga 6-os csoportjába kapott besorolást, ezt 11 győzelemmel, 4 döntetlennel és 3 vereséggel megnyerte, így a felsőházban folytatta a küzdelmeket. Egész jól sikerült a play-off, 7 győzelem, 1-1 döntetlen és vereség volt a mérlegük. A versenykiírás szerint az 5-ös csoporttal párosították össze, elsőként a második helyezett CS Blejoi lesz az ellenlábasuk, majd ennek a párharcnak a győztese a 20 ponttal a csoportot megnyerő CS Tunari gárdájával játssza a döntőt a feljutásért.
„Eddig csak a csoportbeli ellenfeleket térképeztük fel, őket jól ismertük, mert többször játszottunk velük. Most egy újabb szituáció következik számunkra, amikor a másik csoportbeli csapatok következnek.
– mondta el Demény.

Szerdán 18 órától a CS Blejoi otthonában vendégszerepel az SZFC, a visszavágót szombaton 17 óra 30 perctől játsszák a sétatéri stadionban.
„Ezeken az oda-visszavágókon a pillanatnyi forma dönt. Mi mentálisan jól állunk, most próbára tesszük magunkat, hogy képesek vagyunk-e feljutni a 2. Ligába. Az út a szerdai mérkőzéssel kezdődik, aztán lássuk, hogy a visszavágó után lesz-e még két meccsünk ebben a szezonban” – tette hozzá az edző.
A magyar állami támogatások bizonytalanságáról, a Sepsi OSK pénzügyi helyzetéről és a klub jövőjéről is beszélt Diószegi László a Tusványoson. A klub tulajdonosa szerint nincs pánik, de ideje nyíltan beszélni a problémákról, mielőtt túl késő lenne.
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!