Hirdetés

A volt bajnok és az újonc nyitja az élvonal új idényét, érdekességek a korábbi szezonokból

Nincs több várakozás, rajtol a Szuperliga
Fotó: Pinti Attila

2024. július 12., 13:50

Pénteken délután a Konstancai Farul–Unirea Slobozia párharccal elkezdődik a labdarúgó Szuperliga 2024–25-ös szezonja, ez lesz a bajnoki sorozat 107. kiadása. Felvezető a nyitómeccshez, illetve rengeteg érdekesség a múltból.

2024. július 12., 13:50

Jó szezont futott az előző kiírásban a tengerparti együttes, idén azonban még magasabb célokat tűztek ki maguknak. Az Unirea Slobozia az alapszakaszban a második pozícióban zárt a 2. Ligában, majd a felsőházi rájátszást magabiztos előnnyel húzta be és megérdemelten jutott az élvonalba.

Mindkét keret átalakult a nyár folyamán, a Ialomița megyei együttes mindenképp kellett erősítsen, hogy felvegye a harcot az élvonalbeli klubokkal, de jelentős változtatásokat eszközölt a konstancai csapat is.

Hirdetés

A két alakulat korábban hét alkalommal találkozott egymással, a legutóbbi két meccset a Farul nyerte, azt megelőzően a Slobozia ünnepelhetett háromszor, kétszer pontosztozkodás lett a vége. Konstancán eddig mindkét gárda egy-egy sikert ért el, egy döntetlen mellett.

Az összecsapás játékvezetője Feșnic Horațiu Mircea lesz, a partvonalról Avram Valentin és Corb Ioan Alexandru segíti majd a munkáját. A VAR-szobában Coza Ionuţ folglal helyet. A találkozót pénteken 18.30-tól rendezik, élőben közvetítik a Digi Sport 1 és a Prima Sport 1 televíziós csatornák.

Kapcsolódó

Érdekességek a korábbi idényekből

A Szuperliga történetében Ionel Dănciulescu játszotta a legtöbb mérkőzést az élvonalban, egészen hihetetlen módon 515-ig jutott. Az egykori támadó megfordult a Steaua keretében is, azonban a legtöbb meccsen a Dinamo színeiben lépett pályára (191) – olvasható a We Love Stats, cu Liviu Facebook-oldalon.

Senki sem jutott több gólig a bajnokságban, mint Dudu Georgescu.

A Bukaresti Dinamo legendája 260 találkozón 207 találatot jegyzett, összesen pedig 252-szer zörgette meg az ellenfelek hálóját.

Az eddigi 106 kiírásból a legtöbb szezonban Iosif Cavai, Nicolae Dobrin, Ionel Dănciulescu és Marius Constantin lépett pályára, ők négyen 21 különböző szezonban szerepeltek, ami abszolút rekordnak számít.

A legtöbb bajnokságot a Steaua egykori kiválósága, Marius Lăcătuş zsebelte be, összesen 10 alkalommal akasztottak aranyérmet a nyakába, amivel rekordernek számít.

A Szuperliga története során csupán három labdarúgó volt rá képes, hogy négyszer is gólkirályi címet szerezzen: Ştefan Dobay, Ion Oblemenco, valamint Dudu Georgescu.

Az eddigi szezonokat figyelembe véve Bogdan Ungurușan játszotta le a legtöbb bajnokit anélkül, hogy gólt tudott volna szerezni. A jobb szélen szereplő védő 201 párharcon szerepelt, 18 071 töltött a gyepen és egyetlen találatot sem jegyzett.

Egyetlen vezetőedző sem irányította több mérkőzésen egy csapatot a Szuperligában, mint Mircea Rednic. Az Aradi UTA mestere összesen 366 meccsen ült a kispadon, 18 szezon alatt 10 különböző együttes élén.

A Bukaresti Dinamo nevéhez fűződik a legjobb rajt, a 2006–07-es idényben az első 15 fordulóban 14 meccset nyert és mindössze egyet bukott el, 34:9-es gólkülönbséggel állt az élen.

A legemlékezetesebb feltámadást szintén a fővárosi gárda mutatta be, a 2007–08-as kiírás 31. fordulójában 50 perc után 3–0-s hátrányban volt az Universitatea Craiova ellen. A Dinamo hét perc alatt egyenlített saját közönsége előtt, majd meg is fordította az állást, de végül 4–4 lett az eredmény.

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz, 1. forduló

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megérkezett az első nyári igazolás a Sepsi OSK-hoz

Bejelentette első nyári igazolását a Sepsi OSK: a háromszéki klub egy évre szóló szerződést kötött Bogdan Vătăjeluval. A rutinos balhátvéd jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal érkezik Sepsiszentgyörgyre.

Egyszerre kapott büntetést és elismerést az FK Csíkszereda a Szuperligában

A Román Labdarúgó-szövetség elkészítette a Szuperliga 2025–2026-os idényének összegzését. A jelentésből kiderül, hogy az FK Csíkszereda jelentős pénzbírságot kapott az 5+6-os szabály miatt, ugyanakkor több gazdasági mutatóban is az élmezőnybe került.

Székelyhon

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén

Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.

`
Krónika

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?

Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.

Krónika

Premontrei botrány: senki ne az áldozatot hibáztassa, még az RMDSZ se!

Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.

Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Ez is érdekelheti

Egyszerre kapott büntetést és elismerést az FK Csíkszereda a Szuperligában

A Román Labdarúgó-szövetség elkészítette a Szuperliga 2025–2026-os idényének összegzését. A jelentésből kiderül, hogy az FK Csíkszereda jelentős pénzbírságot kapott az 5+6-os szabály miatt, ugyanakkor több gazdasági mutatóban is az élmezőnybe került.

Tapasztalt hálóőrrel erősített a Sepsi OSK

Második nyári igazolását is bejelentette a Sepsi OSK. A háromszéki klub pénteken közölte, hogy megszerezte David Lazar játékjogát, a rutinos kapus pedig kétéves szerződést írt alá a piros-fehérekkel.

Megérkezett az első nyári igazolás a Sepsi OSK-hoz

Bejelentette első nyári igazolását a Sepsi OSK: a háromszéki klub egy évre szóló szerződést kötött Bogdan Vătăjeluval. A rutinos balhátvéd jelentős hazai és nemzetközi tapasztalattal érkezik Sepsiszentgyörgyre.

Pro licences edző lett Ovidiu Burcă

A Sepsi OSK vezetőedzője, Ovidiu Burcă megszerezte a legmagasabb fokú edzői képesítést és átvette pro licences diplomáját a Román Labdarúgó-szövetség által szervezett UEFA-képzésén.

Új gyepszőnyeget kap az FK Csíkszereda stadionja

Megkezdődött az FK Csíkszereda stadionjában a centerpálya felújítása. A Szuperliga júliusi rajtjára készülő klub teljesen felújítja a játékteret, amelyet az elmúlt szezon téli mérkőzései jelentősen megviseltek.

Anderson Ceará az FCSB-hez igazolt – hivatalos

Megállapodott az FK Csíkszereda és az FCSB, Anderson Ceará átigazolt a fővárosiakhoz. A székelyföldi klub elköszönt a brazil játékosától.

Az első távozó a Sepsi OSK-nál, már be is jelentette az új klubja

Távozik a Sepsi OSK korábbi csapatkapitánya, Denis Haruț, aki a Szuperligába való feljutás után elsőként hagyta el a klubot, és megegyezett az élvonalbeli tagságot szintén kiharcoló FC Voluntari-jal.

Visszatérők is felbukkantak a Sepsi OSK első edzésén

Nem sokat pihenhettek a Sepsi OSK játékosai, hétfőn ugyanis megkezdték a felkészülést a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényére. Sok a kérdés, de az viszont biztos, hogy az első tréningen több ismerős arc is feltűnt.

Az újdonsült bajnok kerete a legértékesebb a hazai élvonalban

A Transfermarkt portál frissítette a labdarúgó Szuperligában szereplő klubok és játékosok piaci értékét, eszerint a bajnoki címet szerző Universitatea Craiova számít a legértékesebb csapatnak, megelőzve az eddigi éllovas FCSB együttesét.

A csapatok közel fele lecserélte edzőjét a Szuperligában

Nagy volt a jövés-menés az elmúlt időszakban az élvonalbeli labdarúgóklubok háza táján, a mezőny tizenhat együttese közül hat új vezetőedzővel vág neki az új idényre való felkészülésnek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!