Július 12-én, pénteken rajtol el a labdarúgó Szuperliga új kiírása, a román játékvezetők pedig az országos testület által szervezett nyári szemináriumokon képezték magukat. Itt szembesültek vele, hogy a most zajló kontinenstornán látott újdonságokat az élvonalbeli összecsapásokon is alkalmazni kell.
Ennek a legfontosabb része, hogy csak a csapatkapitány kommunikálhat a sípmesterrel. Egyelőre csak az élvonalbeli mérkőzéseken. Valószínű, hogy a 2. és a 3. Ligában is bevezetik.
„Amikor egy, a pályán meghozott döntést el kellett magyaráznod, akár mind a 22 játékos ott lehetett körülötted. Ez nagyon rossz képet festett a labdarúgásról. Ennek védelme érdekében a felelősséget meg kell osztani a csapatkapitány és a játékvezetők között.
– nyilatkozta a bajnokságot megelőző sajtóbeszélgetésen Kyros Vassaras, a Román Játékvezetői Testület elnöke.
Egy másik újdonság a 14-es szabályra, vagyis a a büntetőrúgásokra vonatkozik. Ez alapján a labdát mozdulatlanul, pontosan a büntetőpont közepére kell helyezni, és a játékvezető a VAR-technológia segítségével jobban odafigyel a végrehajtás során elkövetett hibákra.
A büntetőterületre belépő játékost nehéz észrevenni. A partjelzőnek a videóbíró-technológia (VAR) segíthet az ilyen szabálytalanságok felismerésében.
Amennyiben a 14. szabályt szigorúan betartanák, a legtöbb büntetőrúgást meg kellene ismételni. Általában azonban ezek a belépések nem befolyásolják a büntetőrúgás eredményét, kivéve pár ritka esetet – tette hozzá Vassaras.
A kapus csapattársai számára: csak akkor büntetendő, ha a büntetőterületre való belépés egyértelműen befolyásolja a tizenegyest elvégző játékost. Például ha megakadályozzák az ellenfelet a gólszerzésben, vagy ők maguk próbálnak gólt szerezni. Ebben az esetben a büntetőrúgást megismétlik, ha nem születik találat belőle.
A tizenegyest elvégző csapattársaknak: figyelmeztetésben részesülnek, amennyiben a büntetőterületre való belépés egyértelműen befolyásolja a kapust.
Ha a büntetőterületre belépő játékos gólt szerez, vagy gólt próbál lőni, közvetett szabadrúgást ítélnek az ellenfél csapatának arról a helyről, ahol a büntetőterületre belépett.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!