Még egy forduló maradt hátra az U19-es Elit Liga alapszakaszából, de már eldőlt, hogy a keleti csoportból a Viitorul és az FCSB, a nyugatiból pedig csoportelsőként az FK Csíkszereda jut elődöntőbe. A nyugati csoport második helyéért az UTA és a Kolozsvári CFR küzd.
Az elődöntők oda–vissza rendszerben zajlanak. Kedden, május 25-én az FCSB berceni-i bázisán játszik a Demény Norbert és Zöld Péter edzők által felkészített székelyföld gárda, majd május 29-én a csíkiak hazai pályán fogadják a bukarestieket. A kis- és nagydöntő június elején lesz, ennek helyszínéről és időpontjáról később döntenek.
„Az alapszakasz utolsó mérkőzései csak bónuszként szerepelnek a naptárunkban, az elődöntőbe jutás már korábban biztosítva volt. Elég sűrű a programunk, ezért az alapszakasz utolsó mérkőzésein egy kicsit spórolunk az energiánkkal, bár a szombati medgyesi mérkőzés kemény lesz, hiszen a Gaz Metan esélyes a csoport második helyére.
– nyilatkozta Demény Norbert edző.
A FK korosztályos együttesei szerdán délután olténiai ellenfeleket fogadtak, és mindkét találkozón nyolc gólt lőttek a házigazdák.
Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.
Nemcsak tehetséges kézilabdázó Kerekes Éva, hanem igazi művészlélek. A nyári szünetben azzal bizonyította művészi vénáját, hogy egy szívügyének számító projektet valósított meg: kifestette egykori iskolájának falait.
Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!