A női labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező bajnoki ágának első fordulójában, az 1. csoportban, Gyulafehérváron a magyar bajnok Ferencváros, az izraeli Kirjat Gat, a szlovák Spartak Myjava és a Romániát képviselő Kolozsvári U Olimpia lépett pályára.
Az elődöntőben az FTC 2–2-es döntetlent követő tizenegyes-párbajban kikapott az Kirjat Gat csapatától, a Kolozsvári U pedig 6–2-re legyőzte szlovák ellenfelét.
A helyosztókon, szombaton a Spartak Myjava volt a Ferencváros ellenfele, a zöld-fehérek pedig már a szünetre eldöntötték a meccset, miután 3–0-ra vezettek. A fordulás után még négyszer talált be a magyar csapat, így a vége kiütéses, 7–0-s győzelem lett.
A csoport döntőjében a rendes játékidő és a kétszer tizenöt perces hosszabbítás után is 0–0-ra állt a Kolozsvári U és a Kirjat összecsapása, a büntetőpárbajt pedig a kolozsváriak nyerték 4–3-ra, így bejutottak a következő körbe.
A női BL-selejtező lebonyolítása megegyezik az elmúlt néhány évben megszokottal. A novemberben kezdődő, 16 csapatos csoportkört két selejtezőforduló előzi meg, az első körben négycsapatos minitornákon kell kiharcolni a továbbjutást, míg a kvalifikáció második körében már két-két csapat játszik egymással kétmeccses, klasszikus párharcot a főtáblára kerülésért.
A selejtező 2. fordulójának sorsolását szeptember 15-én tartják a svájci Nyonban, akkor kapnak ellenfelet a kolozsváriak.
Női labdarúgás, Bajnokok Ligája, selejtező, 1. kör, 1. csoport:
Döntő: Kolozsvári U Olimpia–Kiryat Gat 4–3 – hosszabbítás és büntetők után.
Gólszerzők, a büntetőpárbajban: Carmen Marcu, Sonia Bumbar, Simona Sigheartău és Delaney Dombek Lindah, illetve Dany Helena, Bruna Natieli Plaskievics és Orian Biru.
A 3. helyért: Ferencvárosi TC–Spartak Myjava 7–0 (3–0).
Gólszerzők: Vágó (12., 24.), Pusztai (40.), Szabó V. (55.), Sztanovics (65.), Garcia (78., büntetőből, 90+8.).
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!