Hirdetés

Kolozsvári csapatok uralják az élvonalbeli bajnokságot

Csökkent ugyan a Kolozsvári U előnye az élen, de még mindig vezeti a Szuperligát. Korábbi felvétel
Fotó: Pinti Attila

Újabb rövid szünetre vonult a labdarúgó Szuperliga mezőnye a válogatottak Nemzetek Ligája-mérkőzései miatt. Összegeztük, mi történt a legutóbbi fordulóban és milyen állásból várják a folytatást a csapatok.

2024. november 12., 16:13

Hétvégén elkezdődött a bajnokság alapszakaszának visszavágó-sorozata, a 16. játéknapon a vendégeknek jött ki jobban a lépés, négy győzelmet összesítettek, a hazaiak kétszer nyertek, valamint két mérkőzés döntetlennel zárult.

Hirdetés

Az élmezőnyben két rangadót is játszottak. Az éllovas Kolozsvári U hazai pályán nem bírt a címvédő és az európai kupaporondon remeklő FCSB-vel, a bukaresti együttes 2–1-re nyert, és

két döntetlen után szerzett újra három pontot a bajnokságban, ezzel fellépett a hatodik, utolsó felsőházi rájátszást érő helyre.

A fővárosban a forduló előtt a dobogó második és harmadik helyét elfoglaló Dinamo és a Kolozsvári CFR közötti összecsapás pontosztozkodással ért véget.

Kapcsolódó

A Dinamo emiatt lecsúszott az ötödik pozícióba, mivel a Petrolul és az U Craiova is megnyerte meccsét a kiesőzónában elhelyezkedő Gloria Buzău, illetve Hermannstadt ellen, így megelőzték a tabellán, ahol rendkívül szorosan alakul a küzdelem.

A Kolozsvári CFR feljött a második helyre •  Fotó: Facebook/Kolozsvári CFR Galéria

A Kolozsvári CFR feljött a második helyre
Fotó: Facebook/Kolozsvári CFR

A pénteki idegenbeli döntetlennel a CFR sem ment sokra, azonban három nappal később ismét pályára lépett, hétfőn este felejtős játékkal 1–0-ra győzött a szabadesésben lévő, immár tíz forduló óta nyeretlen Galaci Oțelul otthonában a 6. fordulóból bepótolt találkozón.

Ezzel a sikerrel a korábbi bajnok feljött a második helyre, jelenleg három ponttal van lemaradva a városi rivális Kolozsvári U mögött.

Kapcsolódó

A Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK két döntetlen után újra nyerni tudott, és bizonyította, hogy az utóbbi időben remek formába került.

Valentin Suciu gárdája hátrányból fordítva 2–1-re diadalmaskodott a Jászvásári Poli vendégeként, így megelőzte vetélytársát, és továbbra is harcban van a felsőházba jutásért.

Kapcsolódó

A gyenge szezonkezdet után egyre jobb eredményeket produkál a Bukaresti Rapid, amely az elmúlt négy meccséből hármat is megnyert, szombaton hazai közönség előtt 2–0-ra verte az egyre lejjebb csúszó Aradi UTÁ-t, ezzel előrelépett a hetedik helyre, és egy ponttal előzi meg a Sepsi OSK-t.

A Sepsi OSK közeledik a felsőházhoz •  Fotó: Pinti Attila Galéria

A Sepsi OSK közeledik a felsőházhoz
Fotó: Pinti Attila

A ranglista második felében formajavulást mutat a Konstancai Farul is, az előző három bajnokiján hét pontot gyűjtött, az Unirea Slobozia elleni minimális győzelmével folytatta a felzárkózást.

Három csapat kezd leszakadni a többiektől, az FC Botoșani, a Buzău és a Hermannstadt egyaránt 13 ponttal állnak az utolsó három helyen, közülük

a sereghajtó nagyszebeniek nagyon nehéz helyzetbe kerültek, zsinórban már hat vereségnél tartanak.

A bajnokság a november 23-ai hétvégén folytatódik a 17. fordulóval, amikor újabb pikáns párharcokat rendeznek a felsőházi rájátszásért küzdő gárdák között, a Kolozsvári CFR a Rapidot fogadja, valamint a Petrolul és a Dinamo csapnak össze egymással. A Sepsi OSK számára kötelező a győzelem a Gloria Buzău elleni hazai mérkőzésen.

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz, 16. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Kolozsvári U Kolozsvári U
16
8
6
2
24-12
30
2
Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR
16
7
6
3
27-19
27
3
Petrolul Ploiești Petrolul
16
6
8
2
18-13
26
4
Universitatea Craiova U Craiova
16
6
7
3
26-16
25
5
Bukaresti Dinamo Dinamo
16
6
7
3
25-18
25
6
FCSB FCSB
16
6
6
4
20-18
24
7
Bukaresti Rapid Rapid
16
5
8
3
20-15
23
8
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
16
6
4
6
22-20
22
9
Galaci Oțelul Oțelul
16
4
8
4
12-12
20
10
Konstancai Farul Farul
16
5
5
6
17-23
20
11
Jászvásári Poli Jászvásár
16
6
2
8
17-23
20
12
Aradi UTA UTA
16
4
6
6
14-17
18
13
Unirea Slobozia Slobozia
16
5
3
8
14-20
18
14
FC Botoșani Botoșani
16
4
4
8
14-22
16
15
Gloria Buzău Gloria
16
3
4
9
16-26
13
16
FC Hermannstadt Hermannstadt
16
3
4
9
17-29
13
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

A petárdázásért és a rasszista rigmusok miatt büntették az FCSB-t és a Rapidot

Összesen 31 875 lej pénzbírságot szabott ki a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a FCSB-re és a Bukaresti Rapidra a két csapat október 24-i bajnoki mérkőzésén történt szurkolói rendbontások miatt.

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Az FK Csíkszereda kiesését várják, a Sepsi OSK a felsőházat is elérheti

Az FK Csíkszeredánál 72,4 százalékos kiesési kockázattal, a Sepsi OSK-nál 3,9 százalékos felsőházi eséllyel számol a Football Meets Data. A 14. forduló után készült szimuláció szerint mindkét székelyföldi együttesnek alsóházi folytatást vetít előre.

Kényszerből állt be, végül a forduló legjobbjai közé játszotta magát a Sepsi OSK védője

Fábio Viannát is beválasztotta a Szuperliga 14. fordulójának ideális csapatába a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF). A Galacon gólpasszt jegyző portugál védő a Sepsi OSK második játékosa, aki ebben az idényben kiérdemelte az elismerést.

Lukić megszakította az FCSB győzelmi sorozatát, már negyedik a Kolozsvári U

Három bajnoki győzelem után megtorpant az FCSB: Jovo Lukić találatával a Kolozsvári U otthon tartotta a három pontot. A fővárosiak csak lesgólig és kapufáig jutottak, a Farul sikere pedig az első hatból is kiszorította őket.

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A 95. percben jött a hidegzuhany, két pontot Galacon hagyott a Sepsi OSK (videóval)

Dimitri Oberlin találatával közel került a győzelemhez a Sepsi OSK, a Galaci Oțelul azonban a 95. percben büntetőből egyenlített. A háromszékiek így már öt bajnoki óta nyeretlenek a labdarúgó Szuperligában.

A székely derbi után jön a téli szünet, január közepén folytatódik a Szuperliga

December 21-én zárul az idei bajnoki program, január 15-én pedig már folytatódik a Szuperliga. A Sepsi OSK és az FK Csíkszereda egymás ellen búcsúzik az évtől, az újrakezdéskor a háromszékiek idegenben, a csíkiak otthon játszanak.

Galacon keres kiutat a hullámvölgyből a Sepsi OSK

Négy bajnoki óta nyeretlen a Sepsi OSK, vasárnap pedig közvetlen riválisánál, a Galaci Oțelul otthonában próbálna javítani. A háromszékieknek a támadójátékukon is változtatniuk kell, miközben a házigazdák pontrúgások után különösen sebezhetők.

Tovább tart az FC Argeș mélyrepülése, a Kolozsvári CFR döntetlent játszott a Petrolulnál (videóval)

Tovább remekel a labdarúgó Szuperliga egyik újonca. A Vajdahunyadi Corvinul a végjátékban szerzett találatokkal nyert. A Kolozsvári CFR lőtt érvényes és szabálytalan gólt is.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!