Mint írták, vártak néhány napot, amíg közzéteszik álláspontjukat a történtekkel kapcsolatban. Miután kielemeztek minden esetet, elnézést kérnek a Román Hivatásos Labdarúgóligától, a Román Labdarúgó-szövetségtől, a Román Játékvezetői Testülettől, a szurkolóktól és a média képviselőitől a csapat által a giurgiui mérkőzésen akaratlanul elkövetett hibákért.
„A Kolozsvári CFR küldöttsége 57 nap alatt 17 belföldi és külföldi mérkőzést játszott, több ezer kilométert utazott, távol a családjától, és mivel a játékosok és a szakmai stáb tagjai mind emberek, nem robotok, az összegyűlt fáradtság miatt hibákat követtek el.
A játékvezető által teljes mértékben a csapatunk ellen hozott döntések idegességet váltottak ki a játékosok és az edző körében. Természetesen a bírók is tévedhetnek, ez vitathatatlan, és amíg ezt nem egyetlen csapat ellen teszik, érthető is. Ahhoz, hogy ezek a hibák minél kevesebb alkalommal forduljanak elő, a videobíró bevezetése lehet a megoldás” – olvasható a közleményben.
Kiemelik, hogy az együttes edzője, Dan Petrescu, akit sokan kritizálnak, labdarúgóként a román aranygeneráció tagja volt, edzőként pedig több bajnoki címet nyert az országban, köztük az utóbbi két szezonban a CFR-rel, és a csapatot az egyik európai kupasorozat csoportkörébe vezette.
A bajnoki szünetben szombaton 18 órától Kolozsváron barátságos mérkőzést játszik a CFR, ellenfele az ukrán élvonalbeli Karpaty Lvov lesz. A találkozónak karitatív célja van, az 5 lejes belépővel ugyanis a nézők nemes célt támogatnak, a befolyt összeget a klub egy ritka betegséggel született kislány megsegítésére adományozza.
A kolozsvári együttes közben bejelentette utolsó igazolását, Kevin Boli kölcsönbe visszatért a CFR-hez. A francia hátvéd az előző idényben bajnok volt a kolozsváriakkal, és Dan Petrescu korábbi csapatától, a kínai Guizhou Henfengtől érkezett. Az egyéves kölcsönszerződés lejárta után jövő nyáron a klub végleg leigazolhatja Bolit.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!