Az utóbbi időszakban focilázban égett Székelyföld. Még ahhoz is eljutott a hír, aki nem sportrajongó: az FK Csíkszereda drámai ütközetben, hosszabbítás és tizenegyesrúgások után búcsúztatta sokkal jobban rangsorolt, szebb napokat is megélt ellenfelét, a Bukaresti Dinamót.
A 3. Ligában szereplő együttes szimpatizánsai, szurkolói már a továbbjutáskor azt a kérdést tették fel, hogy mit érdemes tudniuk a folytatásról. Ennek néztünk utána.
A Román Kupa negyeddöntőjébe jutott nyolc klub közül csupán az FK Csíkszereda nem élvonalbeli. A Hargita megyei együttes mellett a Dunărea Călărași, a Nagyszebeni Hermannstadt, a CSU Craiova, a Konstancai Viitorul, a Sepsi OSK, az Astra Giurgiu és a Kolozsvári CFR vár ellenfélre. Mind a hét alakulat az 1. Ligában játszik.
A mezőny ismeretében az már biztos, hogy a csíkszeredaiak a következő körben is hazai környezetben játszhatnak. A Román Kupa versenykiírása szerint ebben a szakaszban is egyetlen mérkőzésen dől el a továbbjutó kiléte. Az elődöntőben oda-visszavágót rendeznek, míg a finálét semleges környezetben bonyolítják le.
A negyeddöntő sorsolásánál nem lesz kiemelt együttes, az urnába bekerül a nyolc gárda neve. A párosításoknál a tavalyi idényt alapul véve a gyengébben rangsorolt együttes a házigazda. Így már biztos, hogy az FK Csíkszereda újból saját közönsége előtt rendezheti meg a találkozót.
Próbáltuk kideríteni, mikor ejtik meg a sorshúzást, mivel azonban a szakszövetség honlapján (frf.ro) ezzel kapcsolatosan semmiféle információt nem találtunk, e-mailt írtunk a sajtóosztálynak. A válasz pár perc alatt megérkezett, ebben pedig az állt, hogy még nincs pontos időpont, majd amikor meglesz, közzéteszik a szövetség honlapján.
A tavalyi kupakiíráskor a sorozat ezen körében a sorsolást január 11-én tartották, így valószínűleg ezúttal is az új naptári évben lesz. Azt viszont legalább tudjuk, hogy a találkozókat 2019. február 25.–március 3. között rendezik meg.
A szakszövetség megújítaná a Román Kupa kiírását. Ennek alapján eltűnne a körök közötti sorshúzás, a tenisztornákhoz hasonlóan már az elején elkészítenék a főtáblát, így követhető volna, ki a soros ellenfél.
Persze lennének kiemeltek, az utolsó öt év eredményeit alapul véve kerülnének fel azon csapatok a listára. A kisebb együttesek azzal, hogy kiütnek egy jobban rangsorolt gárdát, nyernek, hiszen ők menetelhetnek tovább azon az ágon.
A Román Kupa-győztes – amennyiben nem a bajnokság nyertese – indulási jogot szerez az Európa Ligában.
A válogatott szünet után sem torpant meg a Sepsi OSK: az Újszentesi SK otthonában góllal debütált Nacho Heras a labdarúgó 2. Liga 6. fordulójában, a háromszékiek pedig fontos győzelemmel folytatták jó sorozatukat.
Nagy bejelentést tett a Csíkszeredai Sportklub: a kék-fehérekhez csatlakozott Antal Patrick, a Vienna Capitals fiatal támadója, aki már vasárnap este pályára léphet új csapatában. A játékos édesapja 1989 előtt Csíkszeredában hokizott.
Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.
Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.
Élettársa veje gyilkolt meg egy román állampolgárságú férfit a magyarországi Tiszakécskén. Az elkövető egy erdőben elásta a székelyudvarhelyi származású áldozat holttestét.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!