Az élvonalat háromszor is megjárt CS Mioveni a tavalyi év végére került kilátástalan anyagi helyzetbe, az utolsó két bajnoki meccsén a keret felnőtt játékosai az elmaradt fizetések miatt megtagadták a pályára lépést, így ifjúságiakkal játszott, megsemmisítő vereségeket szenvedett.
A klub nehézségei már az ősz elején kezdődtek, amikor a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága szeptemberben két pont levonással és az átigazolások felfüggesztésével büntette az Argeș megyei együttest az Alexandru Dandeával folytatott jogvita miatt.
A Mioveni vezetőségének akkor még sikerült rendezni az adósságait, és elérte azt is, hogy a büntetést visszavonja a szövetség. Azonban a klub korábbi játékosai az elmaradt fizetések miatt újabb pereket indított a klub ellen. Az adósságokat nem tudta törleszteni a klub, a szövetség pedig emiatt folyamatosan pontlevonással büntette.
A Mioveni kálváriája szerdán ért véget, az FRF fegyelmi bizottságának legutóbbi ülésén:
a csapatot összesen 92 ponttal büntették, majd kizárták a 2. Liga mezőnyéből, az eddig elért eredményeit pedig törlik.
Az FK Csíkszereda tavaly novemberben Dolny hajrában szerzett találatával 1–0-ra nyert a Mioveni ellen.
Az Argeș megyei csapat a másodosztály erős együttesei közé tartozott, a 2000-ben alapított klub három alkalommal szerepelt az élvonalban is (2007–2008, 2011–2012 és 2021–2023), az előző szezon végén még osztályozós párharcot vívott az FC Botoșani ellen.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 15 | 12 | 2 | 1 | 32-13 | 38 |
2 | Bukaresti Steaua Steaua | 16 | 9 | 7 | 0 | 20-6 | 34 |
3 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 16 | 9 | 2 | 5 | 23-15 | 29 |
4 | Resicabányai CSM Resica | 16 | 8 | 3 | 5 | 26-22 | 27 |
5 | FC Voluntari Voluntari | 15 | 7 | 5 | 3 | 20-11 | 26 |
6 | FC Argeș Pitești FC Argeș | 15 | 7 | 5 | 3 | 16-9 | 26 |
7 | CS Afumaţi Afumaţi | 15 | 8 | 2 | 5 | 18-18 | 26 |
8 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 16 | 7 | 4 | 5 | 17-15 | 25 |
9 | FC U Craiova 1948 FC U Craiova | 15 | 6 | 5 | 4 | 16-16 | 23 |
10 | CSM Slatina Slatina | 15 | 6 | 4 | 5 | 23-15 | 22 |
11 | Metalul Buzău Metalul Buzău | 15 | 6 | 4 | 5 | 17-14 | 22 |
12 | Concordia Chiajna Chiajna | 16 | 6 | 3 | 7 | 19-21 | 21 |
13 | Ceahlăul Piatra Neamţ Ceahlăul | 15 | 5 | 4 | 6 | 17-19 | 19 |
14 | Chindia Târgoviște Chindia | 15 | 4 | 4 | 7 | 19-20 | 16 |
15 | Nagyváradi Bihar FC Bihar FC | 15 | 4 | 3 | 8 | 13-18 | 15 |
16 | Sellenberki SK Sellenberk | 17 | 3 | 5 | 9 | 16-21 | 14 |
17 | Nyárádtői Unirea Nyárádtő | 15 | 3 | 5 | 7 | 12-19 | 14 |
18 | Újszentesi SK Újszentesi SK | 15 | 3 | 3 | 9 | 12-20 | 12 |
19 | CSM Focşani CSM Focşani | 16 | 3 | 3 | 10 | 10-21 | 12 |
20 | AFC Câmpulung Muscel Câmpulung | 15 | 1 | 1 | 13 | 6-39 | 4 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!