Akárcsak a múlt heti magyarországi első találkozó, a craiovai visszavágó is gól nélküli döntetlen felé csordogált. A kétszer tizenöt perces hosszabbítás második félidejének végén tömegverekedés alakult ki a játékosok között, a kapu háta mögött lévő hazai drukkerek pedig egy tárggyal, vélhetően öngyújtóval
megdobták a mérkőzés északír játékvezetőjét, Arnold Huntert, aki mellett egy erős petárda is felrobbant.
Ezután percekig ápolni kellett a bírót, még a mentőautó is behajtott a pályára, de végül jobban lett. A mérkőzés azonban több mint félóráig félbeszakadt, ezalatt a játékvezetők és az angol megfigyelő sem tudta, hogy pontosan mi a teendő ebben a szokatlan helyzetben. Még az is felmerült, hogy véget vetnek a meccsnek, a Honvéd pedig zöld asztalnál 3–0-ra nyer.
Aztán a tartalékbíró vezetésével mégis folytatódott a mérkőzés, a hosszabbításból hátramaradt egy perc után következtek a tizenegyesek,
ahol a magyarok háromszor is hibáztak, a Craiova játékosai azonban magabiztosak voltak, és 3–1-re győztek. Ezzel az Universitatea továbbjutott a harmadik körbe, ahol a görög AEK Athénnal találkozik. Az olyán klub viszont súlyos büntetésre számíthat az európai szövetségtől a történtek miatt.
A Honvéd mellett csütörtökön este
a másik két magyar csapat is búcsúzott az Európa Ligától.
A Mol Fehérvár egygólos hazai előnye után hosszabbításban maradt alul a liechtensteini Vaduz otthonában, a Debrecennek pedig hazai pályán csak a becsületgólra futotta az olasz Torino ellen.
Az Universitatea Craiova után
az FCSB is továbbjutott a harmadik fordulóba,
a fővárosiaknak azonban meggyűlt a bajuk az örmény Alaskert elleni hazai visszavágón. Hiába kezdtek ugyanis 3–0-s előnyből, mivel a találkozó első részében emberhátrányba kerültek, az ellenfél pedig a szünetben 3–1-re vezetett. Félórával a vége előtt aztán csökkentette hátrányát az FCSB, és bár 3–2-re kikapott, de ott van a következő körben, ahol a cseh Mlada Boleslavval mérkőzik meg.
Az FC Viitorul – amely végül mégsem Bölöni László csapatával, a játék nélkül harmadik körbe jutott Antwerppel játszott a belga labdarúgásban kitört botrány miatt –
a legnehezebb helyzetben volt, miután a múlt héten 6–3-ra kapott ki a Gent ellen idegenben. A hazai visszavágón kisebb csoda kellett volna a továbbjutáshoz, és végül 2–1-re nyert, de véget ért az európai kupaszereplése.
A harmadik selejtezőkörben a mérkőzéseket augusztus 8-án és 15-én rendezik.
Labdarúgó Európa Liga, 2. selejtezőkör, visszavágó:
Universitatea Craiova–Budapest Honvéd 0–0, 3–1 tizenegyesek után,
az első mérkőzésen 0–0.
Bukaresti FCSB–Alaskert 2–3,
az első mérkőzésen 3–0, összesítésben 5–3.
Vaduz–Mol Fehérvár 2–0, hosszabbítás után,
az első mérkőzésen 0–1, összesítésben 2–1.
Debrecen–Torino 1–4,
az első mérkőzésen 0–3, összesítésben 1–7.
FC Viitorul–Gent 2–1,
az első mérkőzésen 3–6, összesítésben 5–7.
További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.
A Sportul Studențesc jégkorongcsapatának játékosa hat hónapos eltiltást és súlyos pénzbüntetést kapott, miután megütötte a játékvezetőt január elején, a Gyergyói Hoki Klub elleni meccsen.
A hagyományos, szép magyar nevek mellett filmekből inspirálódott, különös, idegen hangzású nevekre bukkantunk a Sepsiszentgyörgyön született babák jegyzékében.
Bár korábban cáfolta a lehetőségét, Tánczos Barna pénzügyminiszter most közölte, hogy az áfaemelés lehetőségét is vizsgálják a költségvetési hiány lefaragását célzó intézkedések sorában.
Legalább 30 ezer résztvevőt vár a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a vasárnapra meghirdetett bukaresti „demokráciatüntetésre”.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!