A találkozó 8 perces késéssel kezdődött, ugyanis Gyergyószentmiklóst egy erős felhőszakadás áztatta el. Amint azonban csillapodott az eső, pályára léptek a csapatok, és egyesek csúszkálva de jó minőségű gyepen zajlott az összecsapás.
A játék képe végig egyoldalú volt, az udvarhelyiek akár már az első félidőben eldönthették volna a mérkőzést, de a kapuja elé szorított gyergyói csapat Paltán Roland bravúrjainak köszönhetően ekkor még szoros, egygólos hátránnyal ki tudta húzni a szünetig.
A találatot a középen felugró Jakab Róbert szerezte fejjel. Erre már Paltán nem tudott reagálni.
A második játékrész legelején egymás után kétszer is sakk-matt helyzet alakult ki a hazai kapu előtt, a védelem nem tudott lépést tartani a villámgyors akciókkal és Jakabbal, aki így mesterhármast ért el.
A 0–3-as eredmény reálisnak tűnt, és akár a gyergyóiak is elfogadták volna. A becsületgólra nem nagyon volt esélyük, nem tudták veszélyeztetni a vendégkaput. A mérkőzés hajrájára aztán teljesen kifulladt a VSK, a 83. és a 90. perc között még négyszer kötött ki a labda a hazai kapuban, és ezzel kiütéses lett az eredmény.
A Székelyudvarhelyi FC hétgólos győzelemmel kezdte a 2019–2020-as szezont, és jutott tovább a Román Kupában.
Labdarúgás, Román Kupa, első forduló:
Gyergyószentmiklósi VSK–Székelyudvarhelyi FC 0–7 (0–1).
Gólszerzők: Jakab Róbert (33., 46., 49.,), Adrian Viorica (83., 90,), Flavius Cioată (öngól, 84.), Sandu Iovu (86).
További változásokra lehet számítani a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK keretében. Két alapember ugyanis távozófélben van, és helyükre új labdarúgókat kell igazolni. A helyzet azonban nem ennyire egyszerű. Diószegi László klubelnök avatott be a részletekbe.
A Sportul Studențesc jégkorongcsapatának játékosa hat hónapos eltiltást és súlyos pénzbüntetést kapott, miután megütötte a játékvezetőt január elején, a Gyergyói Hoki Klub elleni meccsen.
A hagyományos, szép magyar nevek mellett filmekből inspirálódott, különös, idegen hangzású nevekre bukkantunk a Sepsiszentgyörgyön született babák jegyzékében.
Bár korábban cáfolta a lehetőségét, Tánczos Barna pénzügyminiszter most közölte, hogy az áfaemelés lehetőségét is vizsgálják a költségvetési hiány lefaragását célzó intézkedések sorában.
Legalább 30 ezer résztvevőt vár a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a vasárnapra meghirdetett bukaresti „demokráciatüntetésre”.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!